Hirdetés

Működés közben az ASUS Ares grafikus kártyája



|

Várható volt, hogy a múlt héten kiszivárgott koncepció rajzot követően hamarosan megérkeznek az első "élő" fotók is a kártyáról.

Hirdetés

A Sapphire megemelt órajelekkel érkező HD 5970-es grafikus kártyájáról már írtunk egy keveset, és abban a hírben még kissé fantom termékként kezeltük az ASUS Ares néven futó megoldását. Nos, a CeBIT-ről érkező hírek megerősítik az Ares létezését, az ASUS standján egy nyitott konfiguráció révén lehet megtekinteni a hamarosan a boltok polcain is megjelenő új Republic of Gamers terméket.


Az Ares lényegében ugyanazt tudja, mint amit a Sapphire új két grafikus maggal szerelt kártyája, a 40 nanométeres gyártástechnológiával készülő grafikus lapkák 850 MHz-en üzemelnek, míg a kétszer 2 GB-nyi memória effektív 4800 MHz-es órajelen jár. Az összesen 3200 shader processzort tartalmazó komponens hűtését kicsit másképp gondolta el az ASUS, az Ares-t mindössze egy 100 mm-es ventilátor hűti, a két GPU-ra pedig óriási réztömbök kerültek, melyek fejenként 4-4 hőcsővel rendelkeznek. Az így elért hőfokokról és a légkavaró által keltett zajról sajnos nincs még információnk.

 

asusares.jpg

 

 
Jól látható a képeken, hogy a kártya üzemeltetéséhez három darab PCIe-tápcsatlakozó szükséges, ami viszont nem látszik a fotókon, az a hátlap. Az ASUS száműzte az egyik DVI monitorkimenetet, és a helyére egy HDMI portot tett, az Ares tehát natív támogatást nyújt mindhárom digitális csatlakozási szabványhoz.

 

 

asusares_2.jpg

 


Az új csúcsmodell pontos megjelenési dátumáról egyelőre nem értesültünk, a várható árról viszont már annyit tudni lehet, hogy 750 euró felett lesz. Mivel az ASUS előző, limitált példányszámban gyártott csúcskártyája, a MARS is 300000 Ft felett nyitott hazánkban, ezért szinte biztos, hogy az Ares is hasonló árszinten lesz elérhető azok számára, akik megengedhetnek maguknak ilyen értékű hardvert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.