Hirdetés

Nagyon fiatalos lesz a következő Honda Civic



|

Koncepció már van a következő, tizedik generációs Civicből.

Hirdetés

A Honda történetében és kínálatában a Civic régóta igen meghatározó modell. A kompakt autó az utóbbi néhány generációja alatt is sokat változott, azonban a mostani, tizedik generációval egészen új lapot nyit a Civicek évkönyvében. Egyelőre koncepcióról van szó, amit viszont már az idei New York-i Autószalonon is megvillantott a gyártó. 

Hirdetés

 

Hangsúlyos külső

A vonzó koncepció agresszív (ál?)légbeömlőkkel próbál határozott elsőt kölcsönözni magának, míg hátul egy nagy légterelő gondoskodik a sportosságról. Az aktuális modell igen érdekes formákat ígér a hátsó részen is, hiszen a hátsó lámpákat egy hatalmas formába öntötték, amely teljesen körbeöleli a csomagtartó környékét. Az egyetlen, nagy és lapos kipufogó még tovább fokozza a sportos látványt. 

 

Trendi színben

 

High-tech erő

A tizedik Civic minden bizonnyal technológiailag is sokat fejlődik majd. Azt nem tudjuk, hogy belül milyen extrákkal dobják majd meg az autót, kívül mindenesetre LED-es fényszórókat használ az aktuális koncepció. Természetesen a robotautók irányába való törekvésekhez a Honda is hozzátenne, így az új Civic sok sofőrt segítő funkcióval érkezik, mint például az adaptív tempomat vagy a hátsó kamera. 

A Honda sajtóanyaga szerint az új széria egy 1,5 literes benzines motorral indít, ami közvetlen befecskendezéses lesz, és turbófeltöltővel erősít. Egy ilyen motor bőven elég erőt ígér egy kompakt autónak, amibe vagy automata váltót lehet majd kérni vagy egy hatsebességes kézit. 

 

Vajon mennyit változtatnak rajta?

 

Több forma lesz

A Honda azt ígéri, hogy a Civic következő generációja rengeteg kiadásban lesz majd elérhető, és mindegyik változat erre a koncepcióra épít. Ha minden jól megy, akkor a kupé mellett lesz szedán, ötajtós és Si kiadás is, továbbá a még izgalmasabb Type R verzió. 

A gyakorlatban általában ritkán hasonlítanak a sorozatgyártásba küldött autók a koncepciókra, így gondolhatnánk, hogy a Honda csak villogni akart ezzel a modellel. A japán gyártó azonban általánosságban csak kevéssel tér el gyártáskor a koncepcióitól. A hivatalosan és teljes pompájában az idén ősszel bemutatkozó Civic némi változtatáson biztosan átesik még, de összességében azt lehet mondani, hogy a jelenlegi terveket is bátran vállalhatnák a sorozatgyártáshoz. 

 

Sportos hátsó

 

Szerintetek jól sikerültek a Honda tervei? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.