Önműködő autókat tesztel a Google

140 ezer mérföldet már megtettek a nyilvános utakon.

Kategóriák:

Szerző: Egri Imre 2010. október 11.

A cég bejelentette, hogy Kalifornia útjain már ki is próbálták önmagát irányító gépkocsijukat. 140 ezer mérföldet már megtettek a nyilvános utakon.

 

 

A készítők már nyilatkoztak a New York Times-nak. Sebastian Thurn szoftvermérnök elmondta, hogy az autók tetejére videokamerát szereltek, emellett radar és lézeres távolságmérő is segíti tájékozódásukat. A fedélzeten egy képzett sofőr és egy szoftvermérnök is rendelkezésre áll, hogy szükség esetén átvegye az irányítást.

 

A Google reményei szerint a végleges modellek könnyítenek az úti forgalmon és a balesetek számát is csökkentik majd.

 

A cég hivatalos blogján olvasható Thurn „tollából", hogy az önmagát irányító autók eddig 140 ezer mérföldet tettek meg az utakon. Áthaladtak San Francisco ikonján, a Golden Gate hídon, végigmentek a hírhedt lejtős utcákon, közlekedtek a Google irodák között és egy menetben körbejárták a Tahoe tavat is.

 

 

 

 

 


A mérnökök úgy nyilatkoztak, hogy nyilvános úthálózaton tesztelés nagyban balesetmentesen zajlott - azért csak nagyban, mert egy alkalommal a lámpánál hátulról koccant velük egy autó. Thrun - aki a számítógép tudományok professzora és elektromérnök is - kiemelte, hogy projektben prioritást élvez a biztonság. Éppen ezért a teszt útvonalakat előre eltervezik, bejárják először humán irányítással és a tesztútról a helyi rendőrséget is értesítik.

 

Thrun rámutatott, hogy a WHO adatai szerint évente több, mint 1,2 millió ember hal meg az utakon és ez a szám növekszik, pedig csökkenteni kellene.

 

„Úgy gondoljuk, hogy technológiánk lehetővé teszi, hogy ezt a számot akár felére redukáljuk. Ugyan projektünk igencsak a kísérleti fázisnál tart csak, de már most betekintést ad abba, hogy miként is festhet majd a közlekedés jövője a fejlett számítógép tudománynak köszönhetően. És ez a jövő nagyon izgalmas." - mondta Thrun.

 

Cikkünket a ComputerWorld-től vettük át.

 

Navigációs eszköz

Legfrissebb videó

googlecar galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

henrylee 2010-10-11 21:47:06

\"K.I.T.T., maradj a kocsiban!\"

Válasz