Hirdetés

Nyolc laptop tesztje: multimédia a nappaliban



|

Felső-középkategóriás, multimédiás laptopok közül válogattunk.

Hirdetés

Összeállításunk második része itt olvasható!

 

Legutóbb majdnem egy éve okoztak notebookok felfordulást a nonstop MOBIL tesztlaborában, tavaly szeptemberben, még a válság kirobbanása előtt. Akkor az olcsóbb, 150 ezer forintos kategóriából válogattunk laptopot, elsősorban tanuláshoz, internetezéshez. Közben teszteltünk netbookokat, és számos noteszgép-bemutató is megjelent weboldalunkon.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_online_nyito.jpg
 

 

Tavaszi összehasonlító tesztünkbe most a felső és a középkategória határáról válogattunk gépeket, képzeletbeli, ezúttal kissé tehetősebb, notebookot kereső barátunk a számítógépre költhető pénzét 300 ezer forintban maximalizálta. A kikötések között szerepelt, hogy a leendő notebook alkalmas legyen komolyabb multimédiás feladatokra, fotó- és videoszerkesztésre, nagy felbontású filmek lejátszására, és lehetőleg jól is nézzen ki. Ezek a kívánalmak a következő feltételeket eredményezték: a gép rendelkezzen diszkrét grafikus rendszerrel, és ehhez dedikált memóriával, illetve az értékesítési csomagnak legyen része egy Windows operációs rendszer is. Barátunk nem az előítéletek embere, elvből nem zárta ki az Apple gépeket sem, de a fenti elvárásoknak sajnos a kaliforniai gyártó modelljei nem felelnek meg. A 13,3 hüvelykes MacBook sorozat legolcsóbb gépe árban ugyan belefért volna a keretbe, de ezt a noteszt még csak alaplapi videokártyával szerelték fel. A következő konfiguráció, ami már különálló grafikus rendszert tartalmaz, már jóval drágábban kapható, így az Apple most sajnos nem szerepel a lehetséges alternatívák között.  Egy-egy modellel viszont fellép az Acer, az ASUS, a Dell, a Fujitsu Siemens (újabban már csak Fujitsu), a HP egy Pavilion géppel, a Lenovo, a Sony és a Toshiba.

 


Nézze meg videótesztünket is

 

 

Multimédia a nappaliban

 

Ezúttal nem a mobilitás volt az elsődleges szempont a választáskor, hiszen nem olyan gépet kerestünk, amelyet a gazdája mindenhová magával visz majd. Ezek a noteszgépek elsősorban arra készülnek, hogy kiváltsák a korábbi asztali konfigurációt, tehát kisméretű, kompakt, és ha úgy adódik, hordozható megoldást kínálnak. Ennek megfelelően a választásnál lényeges szempont volt a teljesítmény mellett a megjelenés és a használhatóság is. Ma már a notebook az önkifejezés egyik eleme is, ugyanúgy, mint a mobiltelefon. Sokat elmond a tulajdonosáról egy bordó vagy éppen sötétkék készülék, mint ahogy az is árulkodó, hogy egy merészebb, figyelemfelkeltőbb formatervezésű modellt választ-e barátunk, vagy egy konzervatívabb, szögletesebb dizájnút.

 

Fontos, hogy a leendő laptop az általános feladatokon túl, (mint internetezés, irodai alkalmazások, szövegszerkesztő, táblázatkezelő), nehézségek nélkül birkózzon meg erőforrás-igényesebb feladatokkal is. Ilyen lehet például egy nagy felbontású film lejátszása, adott esetben egy külső, HD-képességű megjelenítőn, vagy akár a nyaraláson készült, szintén HD-videó vágása, szerkesztése. Képzeletbeli tesztelőnk a játékokat sem veti meg, bár ez nem elsődleges cél, azonban ha a gép bírja, akkor miért ne? Ha a barátunk elsősorban játékra keresett volna gépet, akkor valószínűleg lebeszéltük volna arról, hogy noteszgépet vegyen, és inkább egy egyedileg összeállított asztali konfigurációt ajánlottunk volna a figyelmébe.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_online_illusztracio.jpg
 

 

Mire elég ma 300 ezer forint?

 

Egy jó notebookra mindenképpen! Nézzük a részleteket, az ördög úgyis ott lakik: a nagyméretű megjelenítő alap, de ebben a kategóriában már nemcsak a méret, hanem a képminőség is sokat számít. Fontos az erős processzor (ideális a legújabb, P szériás Core 2 Duo), és a laptop teljesítményének kihasználásához elegendő mennyiségű memória, ami itt már minimum 3 gigabájt. Elvárás a megfelelően erős grafikus rendszer, amely nem csupán a kijelzőt tudja meghajtani, hanem bármilyen külső megjelenítőt is. Ennek érdekében elvárás a digitális monitorkimenet, amely ideális esetben HDMI-csatlakozót jelent. Mivel alapvetően otthon, a nappaliban használatos gépekről van szó, ezért a gép saját hangrendszerének minősége nem elsődleges, de persze nem baj, ha szépen szólal meg. Alapvető az összes CD- és DVD-szabványt kezelni képes optikai meghajtó, ami ha képes olvasni a nálunk még csak terjedőben lévő Blu-ray lemezformátumot, az külön előny. Merevlemezből ezért az árért 320 gigabájt a minimum, persze ha nagyobb a háttértár, az sose baj. Kommunikáció terén nem nagyon van kompromisszum, ami ma elérhető (sok USB-kapu, FireWire, e-SATA, gyors LAN és WLAN, Bluetooth), azt elvárjuk. Fontos még a garancia időtartama, egy év a törvény szerinti minimum, ha ennél több, annak örülünk.

 


Videónk a Fujitsu gépről és a külső grafikus kártyájáról

 

 

Nézzük sorban a nyolc gyártó modelljét, hogy kiderüljön, melyik gépet ajánlhatjuk jó szívvel megvételre.

 

Cikkünk még nem ért véget, következzenek a tesztek, kérjük, lapozzon!

 

 

Acer Aspire 6935G

  

tesztgyoztes.jpg
Formavilágát tekintve régi ismerős köszön vissza, hiszen az Aspire 6935G az Acer Gemstone Blue sorozatának második generációjába tartozik. Annak ellenére, hogy a nyolc alternatíva közül a legkisebb összeg szerepel az árcéduláján, a konfigurációját és a felépítését illetően az Acer modelljének nincs oka szégyenkezésre. Hardveres felépítését tekintve a 6935G a középmezőnyben foglal helyet, hiszen mind a processzoránál, mind a grafikus rendszerénél találunk gyorsabbat a tesztalanyok között. Különlegessége a Blu-ray lemezek olvasására is képes optikai meghajtó, és a 16:9 képarányú monitor. Utóbbi egyezik a DVD-filmek képarányával, így filmnézés közben a kijelző egyik oldalán sincs fekete sáv, a hasznos kép kitölti a képernyőt.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_acer_aspire_6935_2.jpg
 

 

A bevezetőben vázolt feltételeknek maximálisan megfelel az Acer gépe, ha mégis kritikával kellene illetni, akkor csak a touchpad kialakítását tudnánk kiemelni: az érintőmező felülete nem különül el eléggé a csuklótámaszétól. A Gemstone Blue gépeken megszokott multimédiás vezérlőpanel itt is megtalálható az egyébként kényelmes billentyűzet bal oldalán. Értjük ugyan, hogy trendi az érintésérzékeny kezelőfelület, de ha nehezen használható, akkor talán megkérdőjelezhető a létjogosultsága. Kommunikációs téren az Acer gépe maximálisan kielégíti az igényeket, minden csatlakozó a helyén, gyors a WLAN, és az extrák között még ujjlenyomat-olvasót is találni. Különlegesség a gép beépített hangrendszere, amely Dolby Home Theater minősítést kapott, a notebook saját hangszórói is korrekt minőségben szólalnak meg. Összességében az Acer Aspire 6935G harmonikus benyomást kelt; kiváló ár/érték arányával, hibái ellenére nem véletlenül lett tesztünk győztese.  

 

 

ASUS N51V

 

Ha nem lenne éppen válságban a gazdaság, és nem kellene megnézni minden forint helyét, akkor valószínűleg az ASUS gépét választanánk a mezőnyből, annak ellenére, hogy a leendő notebook-vásárló barátunk által meghatározott 300 ezer forintos határnál jó 50 ezer forinttal többe kerül. Persze, ezen lehet faragni, ha operációs rendszer nélkül kérjük a gépet, de akkor meg a másik feltételünknek nem felel meg az N51V. Pedig igazán impozáns modellről van szó. Megjelenésében a legújabb noteszgép-divatot követi: egyszerű letisztult formákat találunk, lekerekített sarkokkal. A szürke-fekete összeállítás kissé ugyan komor, de mindenféleképpen elegáns. Egyedi megoldás a mezőnyben, hogy a billentyűzet kiegészült jobb oldalon numerikus gombokkal is, és bár a tesztelt modell angol klaviatúrával érkezett, a toldás nem ment a gombok méretének a rovására.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_asus_n51_1.jpg
 

 

A konfiguráción meglátszik a magasabb ár, a processzor a legmagasabb órajelű, ami a P sorozatú Core 2 Duo lapkák között elérhető, s természetesen 4 gigabájt memória társul hozzá. A grafikus alrendszer az NVIDIA legújabb fejlesztése, a GeForce G105M 512 megabájt saját grafikus memóriával. Az optikai meghajtó olvassa a Blu-ray lemezeket, a kijelző pedig 16:9 képarányú, filmnézéshez optimalizált. Mindenképpen említést érdemel a hatalmas, 500 gigabájt kapacitású merevlemez, és ezen a gépen is találunk ujjlenyomat-olvasót.

 

Mivel az ASUS noteszgép a magas ára miatt nem felel meg a feltételeknek, így nem lenne korrekt együtt értékelni a többi modellel, így érdemei elismerése mellett a díjazásától ezúttal eltekintünk.

 

Cikkünk még nem ért véget, folytatódnak a tesztek, kérjük, lapozzon!

 

Dell Studio 1537

 

A Dell Studio sorozatát illetően az első benyomás egyértelműen pozitív. A gép hozza a gyártóra jellemző kiváló minőséget, és a notebook megjelenése is kifejezetten ízléses. A nálunk járt darab mélykék fedőlapot kapott, de emellett még hatféle egyszínű, és négyféle mintás borítással is kaphatóak a Studio notebookok. Jobban megvizsgálva a gépet, a véleményünk nem változott: az anyaghasználat mindenhol kiváló, a kijelző is igen szép képet ad. Egyedül a billentyűzet az, ami hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis a klaviatúra közepe kicsit hullámzik.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_dell_studio_15_300.jpg
 

 

Érdekesség a gép jobb oldalán a tálca nélküli kialakítású optikai meghajtó. Ez a megoldás noteszgépek esetén kifejezetten praktikus lehet, ugyanis a tálcás meghajtók kinyíló részének rögzítése sokszor elég labilis, a tálca könnyen letörhet. Pozitív a touchpad kivitelezése, amely felületében is különbözik a csuklótámasztól, és kissé be is mélyítették. Használat közben mindig pontosan éreztük, hogy hol van az érintőfelület vége, nem úgy, mint más gépek esetében.

 

Hardveres kiépítését tekintve viszont kritika jár a Dell modelljének. A teszt összes Intel processzoros gépe már a legfrissebb, P sorozatú Core 2 Duo lapkát rejti, csak a Dell kínál még előző generációs, T6400 jelű CPU-t. A generációs különbség az előoldali buszsebességben és a másodszintű gyorsítótár méretében jelent elmaradást, de meg kell jegyeznünk, hogy ez a processzor is elegendő teljesítményt kínál a legtöbb feladathoz. A processzorhoz hasonlóan egy lépcsővel le van maradva a grafikus alrendszer is, mint ahogy a memória is „csak" 3 gigabájt, és a merevlemez is csupán 250 gigabájtos, a többi gép 320 gigás háttértárolójához képest. Mindezt némiképp ellensúlyozza a négy év garancia, de a Dell Studio 1537 ennek fényében is kissé drága ebben a mezőnyben.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_online_nyito_2.jpg
 

 

Fujitsu Siemens Amilo Sa3650 + GraphicBooster

 

Több szempontból is egyedi a Fujitsu Siemens megoldása az otthoni multimédiás rendszerre. Egyrészt adott egy 13,3 hüvelykes kijelzőjű notebook, ami könnyen hordozható, mobil munkavégzéshez ideális, de csak integrált grafikus rendszerrel rendelkezik, így önmagában nem felel meg a kívánalmainknak. Van viszont az Amilo Sa 3650 laptop mellé egy külső grafikus kártya, ezt hívják GraphicBoosternek, amelyet csatlakoztatva sokszorosára növekszik az összeállítás 3D-s teljesítménye.

 

multimedia_notebook_laptop_teszt_fujitsu siemens_amilo_sa3650.jpg
 

 

További különlegessége a Fujitsu rendszerének, hogy -- a másik hét noteszgéppel ellentétben -- ez az összeállítás AMD-alapokra épül. A notebookban a gyártó viszonylag új, Puma névre hallgató platformja dolgozik, AMD Turion Ultra ZM-86 processzorral, 2,4 gigahertzes órajelen, 4 gigabájt memória társaságában, kiegészítve egy ATI Radeon HD 3200 típusú alaplapi grafikus kártyával. Utóbbinak a teljesítménye irodai alkalmazásokhoz, zene- és videolejátszáshoz elegendő, de erőforrás-igényesebb feladatokkal már meggyűlik a baja. Itt segít a fentebb említett GrapicBooster. A kis doboz csak az Sa 3650-es Amilo géppel működik együtt, és talán nem meglepetés, hogy egy ATI Radeon HD 3870 grafikus vezérlőt rejt magában. Ez már minden feladathoz elegendő teljesítményt kínál, akár komolyabb játékok futtatásához is használható.

 

A GraphicBooster tulajdonképpen egyfajta dokkolóként is működik, hiszen ide csatlakoztathatjuk a külső monitort HDMI- vagy DVI-kapun, illetve tud fogadni bármilyen USB-s eszközt is, például egy egeret és egy billentyűzetet.

 

Összeállításunk második része itt olvasható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.