PasteCopy.NET 0.9

Aki gyakran dolgozik szöveg-, kép-, web- vagy bármilyen kiadványszerkesztő alkalmazással, az hamar rájöhet, hogy a Windowsba beépített Vágólap tudása erősen korlátozott.

Kategóriák: Segédprogram

Szerző: Papp Gábor 2010. augusztus 31.

A Vágólap ugyanis mindig csak a legutoljára kijelölt és másolt elemet tárolja, a korábbiak a másolás parancs újbóli kiadásakor automatikusan felülíródnak. Mivel gyakran előfordul, hogy egy korábban másolt elemet később, vagy akár többször is szeretnénk használni, így mindig meg kell keresni a forrást (ami lehet kép vagy szöveg egyaránt), kimásolni és újból beilleszteni. Nemcsak kényelmesebb lenne, de időt is spórolhatnánk meg azzal, ha nem kéne újból és újból ugyanazokat a kijelöléseket és másolásokat végrehajtani, amiket korábban, hanem egy gombnyomással egy tárolóból hívhatnánk elő az összes korábbi elemet.

 

 


 

E probléma megoldására készült az ingyenes PasteCopy.NET alkalmazás, ami a háttérben fut és az összes másolt elemet egy listába menti, ahonnan egy gombnyomással újból beilleszthetjük azokat. A szoftver ezenfelül arra is alkalmas, hogy a kimásolt szövegelemek formázását vagy HTML-oldalakból másolt szövegek formázására használt kódokat törölje. Ez utóbbi funkció felettébb hasznos, ha weboldalról másolunk szöveget szövegszerkesztőbe, vagy szövegszerkesztőből illesztünk tartalmat WYSIWYG webszerkesztőbe. További extra, hogy a programon belül kategóriákat hozhatunk létre, így a különböző típusú elemeket külön-külön rendszerezhetjük a gyorsabb visszakeresés érdekében, illetve ha igényt tartunk rá, akkor az egész listát elmenthetjük a munka későbbi folytatásához.



Adatok

  • A Vágólap funkcióinak bővítése
  • Telepíthető és hordozható változat
  • 603 kilobájt szabad tárterület-foglalás
  • RTF–TXT-konvertálás (formázások megszüntetése)
  • Automatikus HTML–TXT/RTF-konvertálás
  • Előnézeti kép
  • Lista exportálása és nyomtatása
  • Forgalmazó: SundryTools.com
  • Ár: ingyenes
  • Web: www.pastecopy.net


Előny: hasznos funkciók, csekély erőforrás-használat
Hátrány: nincsenek saját gyorsbillentyűi
Teljesítmény: 5
Szolgáltatás: 5
Ár/érték: 5

Segédprogram

pastecopydotnet galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

-Shadow- 2010-11-17 19:47:52

Nekem elég haszontalannak hangzik, csak a helyet foglalja. Még ha nem is sokat.

Válasz

slipknotboy 2010-09-12 11:24:38

eszt ki próbálom nem lehet rossz

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

17 furcsa tény a Facebook...
"Hm nos biz ezek fenti alkalmazások korcsoport függöek,általában,hisz 15-30..."

2012-02-07 08:53:44

Februári ajándékszoftver: Skype...
"Hm-Hm majdnem titok szolga,csak persze SKYP ra kihegyezve,nos ki-ki..."

2012-02-07 08:48:08

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07