PC-vel szerelt autó

Az új projekt egyértelműen az autó-elektronikai piacot célozza - csak ebben az évben két millió dollárt fektet be a cég autó-információs rendszerekbe, amelyek a már jól ismert XPC-iken alapulnak.

Kategóriák: Internet, Kommunikáció, Multimédia

Szerző: Tungler Antal 2006. augusztus 23.
A kiállításra egy kicsit sem szerény S osztályú Mercedes-szel érkezett a Shuttle, amelyben egyik XPC-jük prototípusa szolgáltatott információt, és annál jóval többet is. A hátul, középen lévő SN21G5 típusú mini-PC kulcsfontosságú szerepet tölt be az autó életében - platformot biztosít GPS navigációnak, hangfelismerő rendszernek és szórakoztató központként is működik. Felléphetünk Skype-on vagy MSN szolgáltatással is 3G technológia segítségével - a gyártó szerint a következő modell már a WiMAX-ot is támogatja majd.


A prototípusban egy AMD Athlon 3700+ processzor dolgozik egy gigabájt memória társaságában - mindezt egy nem szabványos tápegység szolgálja ki. Ezen a modellen Windows XP Professional operációs rendszer fut, de a jövőben ezt majd leváltja a Windows Vista. Három LCD kijelző szolgálja az utasokat, négy webkamera kíséretében. A hangrendszer is elképesztő az autóban: két mélyláda mellett 13 szatellit sugárzó és négy mikrofon is helyet kapott. Beviteli eszközök terén sincs hiány, hiszen a két billentyűzet a két napellenzőben kapott helyet, és még egy trackball is az utasok rendelkezésére áll. Ha mindez kevésnek bizonyulna, lehetőség van USB-n keresztül akár nyomtató elhelyezésére is a csomagtérben.

A Shuttle partnere a szintén tajvani Alsolox nevű cég, aki kimondottan autó-biztonsági termékeiről híres. A Shuttle állítása szerint az év utolsó néhány hónapjába agresszív kampányba kezd majd az autós megoldásainak kommunikálása terén, hogy akár a jövő évben már értékesíthessék megoldásaikat.
Cimkék: pc, barebone, shuttle, mercedes
Internet

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Sapphire adapter az ATI Eyefinity-hez
"SZiasztok! Segítségre szorulok, most raktam össze egy eyefinity rendszert /3..."

2012-02-04 13:26:59

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39