Hirdetés

Mégsem vitt fel embereket az űrbe a Boeing, az utolsó pillanatban mondták le az indítást



|

Komoly hibát találtak, de ha sikerül kijavítani, már indulhatnak is az asztronauták az űrbe.

Hirdetés

Úgy volt, hogy május 6-án Amerika történelmet ír a Boeing Starliner űrhajójának kilövésével, hiszen hosszú idő óta ez lett volna első olyan NASA projekt, ami a floridai Cape Canaveral központból indulva asztronautákat juttat fel a Nemzetközi Űrállomásra. A kilövést végül az utolsó pillanatban lefújták egy műszaki hiba miatt.

Az indítást biztosító ULA (United Launch Alliance) a közvetítő csatornán egy meghibásodott szelepet jelölt meg a törlés okaként, aminek rendellenes működését muszáj megvizsgálni az újabb kilövési kísérlet előtt. A NASA közlése szerint az Atlas V rakéta második fokozatának oxigénszelepe miatt döntöttek úgy a csapatok, hogy a mai startot elnapolják.

Attól függően, hogy a küldetésen dolgozó szakemberek milyen problémával szembesülnek a részegység átvizsgálása során, az elhalasztott indulást akár már kevesebb mint 24 óra elteltével végrehajthatják, de szerepelnek még további pótnapok is Boeing és a NASA naptárában.

Hirdetés

A késlekedés azt jelenti, hogy még mindig a SpaceX-féle Crew Dragon az egyetlen űrhajó, ami Amerikából képes legénységet szállítani az ISS-re. A SpaceX eszköze a 2020-as indítása óta már többször bizonyította működőképességét hasonló utak során, ráadásul azóta jelentős fejlesztéseket is végrehajtottak rajta. Az ULA eddig 99 alkalommal indította útnak sikerrel az Atlas V hordozórakétával utazó járművet.

A NASA egyébként már lassan rutintszerűen halasztja el a Boeing Starlinerével tervezett utakat. Az első személyzet nélküli tesztrepülést már 2015-ben szerették volna végrehajtani, ám erre végül csak 2019-ben került sor. Ekkor azonban egy szoftverhiba következtében a hajtóművek annyi üzemanyagot égettek el, hogy a kapszula végül nem érte el az ISS-t.

A második nekifutásra 2021-ben került volna sor, ám a meghajtórendszerrel kapcsolatos problémák miatt ez 2022 májusáig csúszott. Ekkor már sikerült teljesen végrehajtani a küldetést, ám további aggályok merültek fel a hajtóművekkel és az eszköz hűtőrendszerével kapcsolatban.

Ha most végül elhárul minden akadály, és egy sikeres út után remélhetőleg megkapja az űrhajó a szükséges "legénységgel végrehajtott utazásra alkalmas" minősítést, az egy új korszakot hozhat el az amerikai űrkutatásban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.