Hirdetés

Jobb, ha te is megismered az új Google Chatet



|

A jövőben ez lesz ugyanis az Android univerzális üzenetküldője, legalábbis a Google reményei szerint. Kukában az Allo üzenetküldő.

Hirdetés

A Google úgy döntött, hogy leállítja a munkát az Allo alkalmazásán. Az androidos apptól korábban azt remélte, hogy felkavarja az üzenetküldők mezőnyét. Mivel ez ezúttal sem sikerült, ezért az üzenetküldőt nyugdíjba küldte az óriás, és elkezdte az új ötlet fejlesztését.

Hirdetés

A Google Chat ezúttal talán sikert jelenthet majd. Már csak azért is, mert a cég egy univerzális csevegőt akar létrehozni, olyat, mint az Apple-nek az iMessage. 

A Google meglehetősen rögös úton jár, hiszen a Google Talk után a Hangouts, az Allo és a Duo sem értek el átütő sikereket. 

Az új Chat projekt állítólag RCS szöveges üzenetküldésre épít, vagyis ha valakinek esetleg nincs is telepítve ez az alkalmazás, normál szöveges üzenetként akkor is megkapja, amit a feladó elküldött. És persze a fogadó fél válaszolni is tud majd. Ehhez persze a szolgáltatók részéről is kell némi támogatás, de a Google már megbeszéléseket folytat a nagyokkal. Az egyetlen gond az, hogy az egész nem titkosított - ez pedig akadályt jelenthet a Google-sikert nézve. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.