Hirdetés

Közeledik az LG feltekerhető kijelzős mobilja



|

Körvonalazódik, hogy mire készül 2021-ben az LG a mobilpiacon: egy feltekerhető kijelzős okostelefonja már biztosan lesz.

Hirdetés

Az LG V60 ThinQ csak kevés országban jelent meg, ezt leszámítva pedig idén nem is volt igazi csúcsmobilja az LG-nek, inkább a dizájnos, de sok szempontból erős kompromisszumot jelentő Velvettel próbálkozott, majd jött az extravagáns, különc, méregdrága Wing, szintén középkategóriás hardverrel.

Most pedig kiszivárgott, hogy mire készül 2021-ben az LG a mobilpiacon. 

Hirdetés

Állítólag 2021 első negyedévében végre jön egy vérbeli LG csúcsmobil, ez Rainbow kódnév alatt készül, és elvileg az LG V60 mintájára Snapdragon 875-tel érkezik. Ezzel egyszerre pedig a Project B lesz az LG másik nagy durranás, vagyis a feltekerhető kijelzős mobil. Ez márciusban érkezhet meg, és már a Wing bemutatóján célzott rá az LG. 

A szivárgások szerint az LG a többi okostelefonjának a gyártását külső cégekhez szervezi ki, még a Velvet is más kézbe kerül. A szakértők szerint ez arra utal, hogy az LG a jövőben csak nagyon kevés modellre koncentrálna a mobilpiacon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.