Hirdetés

Lerágott csont? Mindenkinek iPhone 7 kell



|

2017 első felében ebből az okostelefonból vettek a legtöbbet az emberek.

Hirdetés

Az IHS Markit legutóbbi jelentése szerint 2017 első felében világszinten az Apple iPhone 7 volt a legkeresettebb okostelefon. A második legtöbbet az Apple iPhone 7 Plusból adták el, ezután a belépőszintű Samsung Galaxy Grand Prime Plus következett. 

Hirdetés

A negyedik legkeresettebbnek bizonyult a 2015-ös Apple iPhone 6S, az ötödik és hatodik a Samsung Galaxy S8, valamint a Samsung Galaxy S8+ lett. 

Érdekesség, hogy az elmúlt három év során az első félévben mindig a kisebb iPhone-ok (vagyis az iPhone 6, iPhone 6S és iPhone 7) voltak a legnagyobb darabszámban fogyó mobilok, azonban a konkrét darabszám és a piaci részesedés folyamatosan csökkent (ez utóbbi 10-ről 7, majd 5 százalékra). 

Tavaly a Samsung Galaxy S7 edge a negyedik legkeresettebb mobil volt az első félév során - az IHS szerint az idei széria azért van hátrébb, mert egy hónappal később jelent meg a szokásosnál. 

Az IHS Markit statisztikái alapján a tíz legnagyobb darabszámban eladott okostelefonból 5 Samsung, 4 Apple és 1 Oppo márkájú volt. A Samsungnak 10 olyan okostelefonja volt, amiből havi több mint 1 millió modell talált gazdára, az Apple-nek 4. A kínai gyártóknak összesen 22. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.