Photoshop-tippek kezdőknek: szivárvány
A szivárvány mindig izgatta az emberek fantáziáját. Photoshopban pár perc alatt egészen élethűt lehet készíteni. A látványa hatásossá is tehet egy fényképet, de vigyázzuk vele, könnyen giccses is lehet emiatt.
E tünékeny természeti jelenségben a legfurcsább az, hogy nem lehet közelről megnézni, mindig a távolban tűnik fel. A kelta mítoszok alapján a manók a szivárvány tövében rejtik el kincsüket, a magyar mondavilág szerint pedig megváltozik a neme annak, aki áthalad a szivárvány alatt. Talán ezzel fejezte ki a népi bölcsesség, hogy mily botor lélek az, aki ilyesmikről ábrándozik. Később a szivárvány a művészetben a sokszínűség és a béke szimbóluma lett, zászlókon és transzparenseken is megjelent. Sejtelmessége, finomsága azonban fejfájást okozhat a fotográfusoknak.
Szép szivárványt – különösen digitális géppel – elég nehéz fényképezni. A szivárvány saját fénye ugyanis nagyon gyenge, könnyen belevész a felhőkbe, polárszűrővel viszont lehet növelni a kontrasztot és a színek telítettségét. Nagyon nehéz dolog a kompozíció kialakítása is: a szivárvány sokszor váratlanul tűnik fel és rövid ideig látszik. Jó lenne olyan nézőpontot keresni, ahonnan sötét felhők, hegyek előterében látszik, de erre általában nincs mód. A kivágással lehet variálni: ügyeljünk az arányokra, a szivárvány végpontjaira, ezek különösen fontosak egy szivárványos képen. A kép fontos része az előtér is, úgyhogy igyekezzünk ezt harmonikusan kialakítani. Lehetőség szerint szűk rekesszel, állványról fényképezzünk, hogy nagy mélységélességet kapjunk. A jó szivárványos képek készítésének legfontosabb kelléke a szerencse – hacsak nem kérjük meg a helyi tűzoltókat, hogy néhány százezer forintért vonuljanak ki és készítsenek nekünk saját, kerti szivárványt. Akinek erre nem futja, az még mindig előveheti a Photoshopot és gyárthat digitális szivárványt.
Szivárványos rétegek
A mutatványhoz megfelelő, némileg felhős képet keressünk. Teljesen borult égnél nincs napsütés, így nincs szivárvány se, derült égből pedig nem esik eső, amin a fény szóródhatna. A szivárvány olyankor természetes, ha a Nap oldalról besüt az esőfelhők alá, azaz vagy zivatarok idején, vagy felszakadozó, de még permetező esőknél.

Első lépésként adjunk egy új réteget a képhez a Réteg -› Új -› Réteg funkcióval. Ezen lesz a szivárvány, így a réteg neve legyen mondjuk „Rainbow”. Keressük meg az eszköztárban a Színátmenet eszközt! Amikor kiválasztjuk a szerszámot, a menü alatt, az eszköztárban megjelenik a színátmenet választó lista. Ne gördítsük le, hanem egyszerűen kattintsunk rá, így előjön a Színátmenet szerkesztő panel. Itt, a Készletek mezőben többféle színátmenetből lehet választani, valamint újabbakat is lehet készíteni, de az alapértelmezett kínálat meglehetősen szegényes ahhoz képest, amit a Photoshoptól elvárna az ember, például rendes szivárványminta sincs – rendelkezésünkre áll ugyan egy hasonló, de az nem jó, hiszen az összes szín benne van, a bíbor is! A valóságos szivárványban viszont a csak az ún. spektrális színek látszanak, a bíborszínek nem. Node ne senki se keseredjen el, van itt sokféle színátmenet, csak a Photoshop alapból nem tölti be az összeset.

A Készletek mező keretének jobb felső részén található egy kis kerek gombocska jobbra mutató háromszöggel. Kattintsunk rá! A megjelenő menüben lehet betölteni újabb színátmeneteket, meg visszaállítani az alaphelyzetet, ha véletlenül összekavarnánk a dolgokat. A menüben válasszuk ki a Különleges hatások tételt.

A Photoshop rögtön megkérdezi, hogy le akarjuk-e cserélni a jelenleg betöltött készletet az újra. Ha OK-t nyomunk, akkor ez történik, de van egy Kiegészít gomb is. Mi válasszuk ezt, mert így megmaradnak a korábban betöltött átmenetek és az újakat egyszerűen a Készletek végére rakja a Photoshop. A Különleges hatások készlet betöltése után a lista utolsó eleme éppen az a Russel-féle szivárvány lesz, amire nekünk szükségünk van! (Az elnevezés Russell Brownra, az Adobe vezető kreatív igazgatójára, számos Photoshop-trükk és -effektus kiagyalójára utal.)

A cikk még folytatódik. Lapozzon!



KISPubi
2010-08-25 19:44:20
Válasz