Premier: ASUS Xonar Xense

Az ASUS és a Sennheiser közös gyermeke két lovat akar megülni egyszerre: a Xonar Xense az audiofil és játékos felhasználók igényeit egyaránt ki akarja elégíteni. Tesztünkből minden kiderül!

Kategóriák: Fókusz

Szerző: Papp Gábor 2010. augusztus 24.

Először az idei CES-en láthattuk az ASUS Xonar hangkártya-szériájának legújabb példányát, amelyet a nagynevű Sennheiserrel karöltve alkotott meg a gyártó, ennek megfelelően a Xense névre hallgató újdonság kisebbik felével az audiofil felhasználóknak, nagyobbikkal pedig a játékosoknak kedvez – persze a házimozisok sem maradnak ki a sorból, de ők most csak a morzsákat kapják abból a bizonyos tortából. Az együttműködés nyomán egy remek PCI-Express x1 csatolófelületű hangkártya született, amely nyomokban hasonlít a valóban audiofil Xonar STX-re, azonban a Xense (a gyártó bevallása szerint) egy kifejezetten játékosoknak szánt hardver, amit erősít az is, hogy egybecsomagolták egy zárt rendszerű (mondhatni passzív zajszűrős) Sennheiser PC-350 mikrofonos fejhallgatóval.

 

 


Arany középút

A Xonar ST/STX egy nagyon jó kártya, azonban hiányzott belőle az, ami miatt nem volt univerzálisan használható mindenki számára. Konkrétan a többcsatornás kimenet nem tette a kártyát a játékosok barátjává, hibába az S/PDIF-digitális kimenet és Dolby Digital Live-támogatás, ezt csak dekóderes erősítővel lehetett kihasználni. A Xense-t ugyanezen képességekkel áldották meg, de most már a többcsatornás analóg kimenet sem hiányzik róla, amely egy DVI-hoz hasonló csatlakozósorhoz illeszthető kábelkorbácson kapott helyet a hangkártya hátlapján található két darab ¼ hüvelykes hifi jack típusú be- és kimenet, továbbá a hibrid koax és optikai S/PDIF-kimenet mellett.

 

 

Szokás szerint a Xense alkatrészeinek javát egy RFI/EMI-pajzs védi az rádiófrekvenciás és elektromágneses zajoktól, amit ha leemelünk, láthatjuk, hogy az ASUS továbbra sem volt hajlandó lejjebb adni a minőségből, továbbra is a Sanyo OS-CON és Nichicon Fine Gold kondenzátorokat használják, amelyek nem éppen filléres darabok. A Xense lelke a Xonar sorozat jól ismert ASUS AV100 (C-Media CMI-8788 OxygenHD) DSP chipje és a PLX PCI-PCIe fordító lapka. Mivel a Xense az ¼ hüvelykes (6,3 mm) kimeneten nagy impedanciájú hifi-fejhallgatók fogadására is képes (egészen 600 Ohmig), ezért a Texas Instruments PCM1796 DA konverter mellé külön Texas Instruments TPA6120A2 erősítőfokozatot kapott – a mellékelt Sennheiser PC-350 150 ohmos, a szoftverben külön erre a fejhallgatóra vonatkozó beállítás is van. Ennek hiányában a komoly fejhallgatók használata a hangerő és hangminőség rovására menne, ugyanis a legtöbb kommersz 3,5 mm-es jack dugós fej- és fülhallgató csak 32 ohmos, így általában ehhez méreteznek mindent (például az MP3-lejátszókat stb.).

 

 

Mivel a többi csatornához nem lehet ilyen speciális eszközöket csatlakoztatni és nem támasztanak extra hangminőségi követelményeket, így ez a Cirrus-logic CS4362A DA-konverterekhez kapcsolódnak. Az OP-Amp modulok nem változtak, a JRC 552 mellett továbbra is cserélhető foglalatban ülnek a gyárilag beépített JRC2114D modulok, amelyek egyáltalán nem rossz minőségűek.


Végszó
Ha csak a számokat nézzük, akkor jel/zaj-viszony és teljes harmonikus torzítás tekintetében a Xense éppcsak ugyan, de kicsivel rosszabbul teljesít, mint a Xonar ST/STX, ám ezt a minimális különbséget nem lehet hallani, illetve a kártya minden felhasználó igényét ki akarja elégíteni, ezért cserébe ez a minimális veszteség bőven vállalható. Főleg azért, mert ez az összeállítás nagyon jól szól, a fejhallgató kényelmes és a mellékelt szoftver sincs túlbonyolítva, ahogyan a konkurens Creative-nál.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a kihalófélben lévő diszkrét hangkártyák piacán az ASUS próbál még erőfeszítéseket tenni és nem próbálja meg a Creative üzletpolitikáját utánozni, amely nem nagyon igyekszik, hogy a frissnek korántsem nevezhető Sound Blaster X-FI kártyán bármit is változtasson (a PCI-Express foglalatba illeszkedő változatra is sokáig kellett várni). Önmagában az X-FI lapka nem rossz, ráadásul van benne kihasználatlan tartalék, amit az Auzentech-nek sikerült hasznosítani, például X-Fi Prelude-nél, amely még mindig az egyik legjobb hangkártya. X-Fi ide, Creative oda, most úgy tűnik, hogy a Xense-nek sok szempontból sikerült megelőznie a nagy múltú gyártót, amely a Sennheiserrel összefogva még magasabbra emeli az ASUS tekintélyét a hangkártyák piacán.


Névjegy
Termék: ASUS Xonar Xense
Forgalmazó: ASUS Magyarország


Adatok - ASUS Xonar Xense
- ASUS AV100 DSP (C-Media CMI-8788 OxygenHD)
- PCIe x1 foglalat
- 1×6,3 mm jack kimenet, 1×6,3 mm jack mikrofon és line bemenet (6,3 -> 3,5 mm átalakítóból 1 darab mellékelve)
- Hibrid S/PDIF-kimenet (coax -> optikai átalakító mellékelve)
- 7.1 analóg kimenet
- 118 dB I/O jel/zaj viszony
- Front csatorna- és line-kimenet THD+N@1kHz: 0.00039% (-108dB)
- Vonalszintű bemenet THD+N@1kHz: 0.0003% (-110dB)
- Dolby Digital Live, Dolby Headphone, Dolby Virtual Speaker, Dolby Pro-Logic II
- SmartVolume, Xear 3D, MagicVoice, FlaxBass
- 4p „molex” tápcsatlakozó


Adatok - Sennheiser ASUS Xense PC-350
- Sennheiser sztereó fejhallgató (38 mm Neodymium mágnes)
- Sennheiser zajszűrős mikrofon
- 150 ohmos impedancia
- 2×6,3 mm jack csatlakozó
- 3 méteres kábel hangerőszabályzóval
- THD: <0,1%

Hangkártya

xonar_xense galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

3err0r 2010-08-30 03:27:38

nem lesz olcsó az tuti... de az árát nyílván meg fogja érni...

Válasz

Angalet 2010-08-26 10:02:30

Vajon mennibe fog ez kerülni? Biztos 50-100 ezer között,ha nem több. Én meg itt nyomom a walkman füldugójával még. lol

Válasz

gyufa0203 2010-08-26 08:08:18

Hát gyerekek, ez valami nagyon brutál darab, iszonyat komoly az a füles.

Válasz

Matthew120 - Page Down 2010-08-26 03:02:13

Ha valahol lehet ilyet nyerni, azonnal nevezek az adott versenyre, jövőre kérünk ilyet a GS Táborba! =)

Válasz

Matthew120 - Page Down 2010-08-26 03:01:38

Az a baj, hogy elég drága... Csak a füles 50.000 körül van.:S

Válasz

Matthew120 - Page Down 2010-08-26 02:52:40

Hangkártya ASUS minőségben, füles SENNHEISER minőségben... komoly.

Válasz

Matthew120 - Page Down 2010-08-26 02:52:09

Nagyon jól néz ki

Válasz

LotsovPhun 2010-08-25 23:15:48

A poén az, hogy elsőnek fel sem tűnt, hogy magaddal kommunikálsz... dehát... a skizók már csak ilye... na jó nem xD Fáradt vok már. Jó éjt!

Válasz

LotsovPhun 2010-08-25 23:14:52

Hmm, Cris, mintha egy kicsit sok kommentet írtál volna... XD

Válasz

LotsovPhun 2010-08-25 23:14:16

Integrált sound card FTW!!! Fail xD

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:26:07

...válasz xboy1024 2. kommentre:
 
ahham, de ez nem zakatol!!! )))

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:25:45

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:25:05

...válasz Petix1992 59. kommentre:
 
öcsivadász banda a gso közösség

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:24:28

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:24:02

...válasz Rics92 22. kommentre:
 
nekemis bővel elég, és hangminőségben sem a legrosszabb, egy 5.1 rendszerrel

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:22:55

...válasz B3T3G 56. kommentre:
 
1iket odaadhatod

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:21:42

...válasz ZeGa 72. kommentre:
 
pénzért nekem sem

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:21:26

...válasz kovidomi01 35. kommentre:
 
hát ez aztán szép

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:20:19

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:19:52

...válasz Zizou2 69. kommentre:
 
az, én pl teljesen megvagyok az 5.1 es rendszerrel nem kell fejhallgató

Válasz

Cris88 2010-08-25 20:18:57

...válasz spyffmodzone 76. kommentre:
 
Ja akkor én is, amúgy sztem felesleges!

Válasz

spyffmodzone - Steampowered 2010-08-25 20:02:08

Lehet veszek egyet ,ha valaki ad rá pénzt

Válasz

jamesryan - Future Games Online 2010-08-25 19:41:42

Én még mindig nem értem hogy mire jó ez az öcsi mizéria! Persze örülök ha kapok egyet de ennek nem kéne ilyen fontosnak lennie.

Válasz

KISPubi 2010-08-25 19:23:53

...válasz seven_from_MaggoTS 38. kommentre:
 
Semmi értelme az ilyen acsinak, mert a sok abberált még nem is próbálja álcázni, hogy le se sz*rja, hogy miről is szól a cikk...

Válasz

KISPubi 2010-08-25 19:21:41

...válasz targus 66. kommentre:
 
Én megveszem, csak adj rá pénzt!

Válasz

ZeGa 2010-08-25 19:12:23

Akkor én erősítem az ellentábort, nekem nem kell!

Válasz

under - Symbian 2010-08-25 19:11:35

De azért elfogadnám.

Válasz

under - Symbian 2010-08-25 19:11:19

Nekem nem kellene ilyen.

Válasz

Zizou2 - Best of Youtube 2010-08-25 18:57:35

luxusckikk....

Válasz

Pixi90 - Steampowered 2010-08-25 18:47:11

...válasz targus 66. kommentre:
 
Akkor legyen 2...!!! Nekem is vegyetek már egyet...

Válasz

Pixi90 - Steampowered 2010-08-25 18:46:28

2 Kedvenc gyártom... ASUS és a Sennheiser... Sennheiser-t környéken annyira nem ismerik/ nem ismerik el hogy az valami hihetetlen...

Válasz

targus 2010-08-25 18:40:41

Valaki vegye meg nekem plz!!!!

Válasz

cphungary - HunLiferZ 2010-08-25 18:28:54

Álmodozni lehet...

Válasz

cphungary - HunLiferZ 2010-08-25 18:28:40

Ha esetleg adna valaki.....

Válasz

cphungary - HunLiferZ 2010-08-25 18:28:26

KELL EGY ILYEN!

Válasz

cphungary - HunLiferZ 2010-08-25 18:27:55

Akarom mondani király

Válasz

cphungary - HunLiferZ 2010-08-25 18:27:33

Ez kiáály!

Válasz

Petix1992 2010-08-25 18:19:17

Vajon mennyibe fog kerülni?

Válasz

Petix1992 2010-08-25 18:18:17

...válasz hunocsi 40. kommentre:
 
Ezeknek mi értelme??????

Válasz

h7j6 2010-08-25 18:07:19

en sem hajitanam ki a hazambol azt aki egy ilyennel akarna megajandekozni XD

Válasz

3err0r 2010-08-25 18:02:49

fincsiii, elfogadnám...

Válasz

B3T3G 2010-08-25 18:01:13

Izgi cucc! veszek belőle vagy ötöt:D

Válasz

peterur 2010-08-25 17:55:18

Nem rossz

Válasz

Garfield92 - By Garfield 2010-08-25 17:51:06

Én nagyon jól elvagyok a Pioneer SE-M1920es fülesemmel inkább fejesemmel, de azért a hangkártya csábitó, de egyenlőre még alaplap kéne amibe belepakolhatom...

Válasz

Tomq007 - Xbox360 2010-08-25 17:42:32

Ez nem szép dolog! :D

Válasz

Tomq007 - Xbox360 2010-08-25 17:41:28

Itt meg mi van már ! :D

Válasz

kuszobmajom 2010-08-25 17:16:44

Ah!! :D KELL!!! Mennyibe fog fájni?

Válasz

Vekerur - Great Box 2010-08-25 17:13:20

De elfogadnék egy ilyen ketyerét!

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:09:31

...válasz seven_from_MaggoTS 48. kommentre:
 
Összetöröd vele a szívemet : (

Válasz

seven_from_MaggoTS - Steampowered 2010-08-25 17:06:14

...válasz hunocsi 46. kommentre:
 
hallod álljál már le te... komolyan még pár ilyet meglátok kikapcsoltatom azt az öcsit...

Válasz

seven_from_MaggoTS - Steampowered 2010-08-25 17:05:21

amúgy most kezd megütni ez a pcw. túl okosnak látszik a sok mondattal. pl \"sikeresen hozzászólt\" meg \"ön\" stb. olyan idegenné teszi így

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:04:44

De még mennyire.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:04:33

Puhányok vagytok.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:04:20

Vagy de.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:04:13

Vagy nem.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:03:52

Vagy de.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:03:46

Vagy nem.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:03:38

Vagy de.

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:03:31

Vagy nem.

Válasz

seven_from_MaggoTS - Steampowered 2010-08-25 17:03:27

...válasz kovidomi01 34. kommentre:
 
én meg legalább próbálom nem szétoffolni ezt az oldalt erre... kellett ez az öcsi...

Válasz

hunocsi 2010-08-25 17:03:19

Lefogadom, hogy az én HD555-öm jobb.

Válasz

Komlol 2010-08-25 17:01:45

...válasz kovidomi01 35. kommentre:
 
ejnye nemillik : DDD

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 17:00:30

bocs még egyszer :D

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 17:00:18

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 17:00:05

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 17:00:02

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:59:24

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:59:21

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:59:18

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:59:03

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:59:00

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:58:57

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:58:52

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:58:49

öcsi miatt

Válasz

kovidomi01 2010-08-25 16:58:46

öcsi miatt

Válasz

Rics92 2010-08-25 16:56:38

...válasz Th3Ac3 21. kommentre:
 
Ja ja, elég nekem az integrált hang, és hifi páros egyenlőre : )

Válasz

Th3Ac3 - Worldwide Gamers 2010-08-25 16:53:50

Elég jó páros, horribilis ár.

Válasz

Ricsi_Gamer 2010-08-25 16:50:56

Eléggé kemény!

Válasz

Benczuur 2010-08-25 16:49:19

Szintén ASUS hangkártyám van ebből a családból; kettővel ezelőtti - ha lehet ilyent mondani

Válasz

Zs0lt16 2010-08-25 16:26:37

Szép darad kár hogy az ára is szép lesz gondolom :D

Válasz

McDuglas 2010-08-25 16:20:29

Hmmm, nekem nem kell ilyenen gondolkoznom már. Untig elég a D2X + PC350 :-D

Válasz

Tomq007 - Xbox360 2010-08-25 16:19:01

Na ez kell nekem! :D

Válasz

kemotox - Web4 guide 2010-08-25 16:16:54

cucc

Válasz

kemotox - Web4 guide 2010-08-25 16:16:39

kis

Válasz

R0g3r 2010-08-25 16:16:31

A Sennheiser fejhallgatók nagyon jó minőségűek. Nekem is olyan van és bátran ajánlom mindenkinek!

Válasz

kbencze - Star Wars Játékok 2010-08-25 16:16:30

bár én sosem értettem mihez kellenek ennyire komoly hangkártyák. jó persze én nem komponálok zenét a gépemen.

Válasz

kemotox - Web4 guide 2010-08-25 16:16:23

Válasz

kemotox - Web4 guide 2010-08-25 16:16:13

egész

Válasz

kbencze - Star Wars Játékok 2010-08-25 16:15:49

NA ez elég komoly kis hangkari...

Válasz

Delfingo - Film Guru 2010-08-25 16:11:24

Válasz

Delfingo - Film Guru 2010-08-25 16:00:15

Nem rossz bár a mostani cuccosom is tökéletes!

Válasz

BlueFoxx - My PC 2010-08-25 15:59:48

Elférne a gépemben...)

Válasz

RECON 2010-08-25 12:24:34

\"A Xonar ST/STX egy nagyon jó kártya, azonban hiányzott belőle az, ami miatt nem volt univerzálisan használható mindenki számára\". Jó hogy nem volt univerzális, mikor audiofil hallgatóknak lett gyártva, akik köztudottan csak sztereóban hallgatnak zenét, az ST/STX erre összpontosít nem az 5.1 stb.., arra ott van a DS, Dx/D1, D2/D2X. Ez a cucc meg csak reklámfogásnak jó.

Válasz

aku11 2010-08-24 15:58:29

Elfogadnám... Ha jóllátom, akkor a gityómat is bele tudom dugdosni :D:D:D

Válasz

xboy1024 2010-08-24 14:25:48

Szeretném, hogy egy ilyen zakatoljon a gépembe

Válasz

Rics92 2010-08-24 12:29:23

Nem sokat értek a leírásból, de veszett jól néz ki

Válasz

Legfrissebb hozzászólások

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07

48 különleges mobilalkalmazás
"Hasznos kis progik.Ha fizetösek általában,csak Bank Kártyás,ill Pay_Pal modon..."

2012-02-06 08:55:19

Olcsón mesefilmek, ingyen Delta és...
"Elnézést!!magán vélemény!! Sokan már nem nézik szinte semennyit az alábbi..."

2012-02-06 08:48:44