QNAP TS-259 Pro Turbo

Szó szerint atomgyors a kétrekeszes QNAP NAS és nem csak fájl kiszolgálónak jó.

Kategóriák: Tároló eszközök, Hálózat

Szerző: Papp Gábor 2010. március 24.

Hálózati adattárolókból Dunát lehetne rekeszteni, főleg annak köszönhetően, hogy az otthoni felhasználók számára is elérhető közelségbe kerültek ezek a termékek. Természetesen a komolyabb célra alkalmazható példányok egy magasabb árkategóriát képviselnek, de minden téren (teljesítmény, szolgáltatás, terhelhetőség) többet tudnak nyújtani, mint olcsóbb társaik. Ilyen például a kétmagos Atom processzorral és 1 gigabájtos memóriával szerelt kétrekeszes QNAP TS-259 adattároló, amely erős hardvere és Linux-alapú szoftvere gyakorlatilag egy miniszerver tudásának integrálását tette lehetővé alacsony fogyasztás mellett. Biztosak lehetünk abban, hogy kis- és közepes vállalati környezetben a számítási kapacitás nem csak a tárolási és biztonsági mentés funkciók ellátására lesz elegendő, hanem az utolsó cseppig biztosan ki fogjuk tudni használni a kis dobozban lakozó minden erőt és tudást.

 

 

qnap nas
 

 

 

Az egység két darab 3,5- vagy 2,5 hüvelykes SATA csatolófelületű merevlemezt fogad, amit egymástól függetlenül is képes kezelni, de természetesen nincs híján RAID 0,1 és JBOD támogatásnak sem -- mindez kiegészítve hot swappel, illetve online RAID kapacitásbővítéssel és szintváltással. A készülék házán USB 2.0 és eSATA portok állnak rendelkezésre, ezekről egyetlen gombbal készíthetünk biztonsági mentést a beépített merevlemezekre, ám az USB kapukra nem csak tároló eszközöket fűzhetünk fel, hanem USB nyomtatókat, elosztókat és szünetmentes tápegységeket fogad, amiket természetesen a beépített operációs rendszeren keresztül kezelni is képes.

 

 

qnap_ts-259pro_csatlakozók
 

 

 

Az AJAX alapokon nyugvó kezelőfelület gondoskodik az egyszerű kezelhetőségről, míg a redundáns Linux operációs rendszer és az AES-adattitkosítás a biztonságos üzemeltetésről. A Linux előnye, hogy lehetőség van saját, vagy mások által QNAP NAS-ra fejlesztett szoftverek telepítésére és futtatására (például RAR-csomagoló, egyéb torrentprogramok stb). A TS-259-ben azonban nem csak az operációs rendszer az egyetlen dupla megoldás: jumbo framet támogató gigabites hálózati csatolóból is kettőt kapott, amelyek külön switch-ekre kötve működhetnek terheléselosztásos, illetve bármilyen hiba esetén redundáns módban is.

 

qnap feaure

 

 

A különböző, már-már hagyományosnak tekinthető szerverfunkciók (ezeket mind felsoroltuk az adatlapon) mellett a TS-259 befogható két IP-kamera képének rögzítésére is, tehát biztonsági megfigyelőrendszer aktív elemeként is használhatjuk. A virtualizációs szükségleteket tekintve is az élen jár a termék, így iSCSI-, VMWare vSphere, Windows 2008 Server Hyper-V támogatást is kapunk a Failover fürtözés mellett, így a rendszer képességei tekintetében akár nagyvállalati környezetben is könnyen megállja a helyét. Utóbbi esetben viszont inkább a négy-, hat és nyolc merevlemezt fogadó változatot javasolnánk, hiszen nagyvállalati, sok felhasználós környezetben a kétrekeszes TS-259 tárkapacitása hamar szűkössé válhat még akkor is, ha a létező legnagyobb (2 terabájtos) merevlemezekkel töltjük fel, különösképpen akkor, ha a RAID tükrözés funkciót is használni akarjuk.



 

Értékelés

 

Előny: rendkívül gyors, rengeteg funkció, erős hardver

Hátrány: SAS merevlemez-támogatás hiánya

Teljesítmény: 5

Szolgáltatás: 4,5

Ár/érték: 5


Cimkék: qnap, nas, iscsi, raid, survaillance
Tároló eszközök

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07

48 különleges mobilalkalmazás
"Hasznos kis progik.Ha fizetösek általában,csak Bank Kártyás,ill Pay_Pal modon..."

2012-02-06 08:55:19

Olcsón mesefilmek, ingyen Delta és...
"Elnézést!!magán vélemény!! Sokan már nem nézik szinte semennyit az alábbi..."

2012-02-06 08:48:44