Hirdetés

Samsung Galaxy S5 Mini teszt - Ugyanaz kicsiben



|

A Samsung Galaxy S5 kompakt hasonló szolgáltatásokat kínál, mint a nagy testvér.

Hirdetés

A Samsung versenytársaihoz hasonlóan évek óta piacra dobja aktuális csúcskészüléke kisebb kijelzővel, gyengébb hardverrel szerelt mini változatát. Az első ilyen a 2012-es Galaxy S3 Mini volt, idén júliusban pedig a korábban általunk is alaposan letesztelt Galaxy S5 kistestvérét, a Galaxy S5 Minit mutatták be.

Hirdetés

A dél-koreai gyártó legújabb kompakt telefonjának meglehetősen erős mezőnyben kell helytállnia. Közvetlen versenytársai a HTC One Mini 2, a Sony Xperia Z1 Compact, az iPhone 5C és az LG G3 Beat – egytől egyig csupa pompásan összerakott, remekül használható és erős készülék.

A múlt héten mi is kipróbálhattuk, lássuk, hogyan teljesített.

A megszólalásig

A Galaxy S5 Mini méretétől eltekintve szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint a Galaxy S5. Maradt a készülékház peremét szegélyező, fémhatású díszcsík és a kellemes tapintású, lyuggatott műbőr hátlap is. A microUSB-csatlakozó fedele eltűnt, de ennek ellenére ez a telefon is megkapta az IP67 minősítést: por- és (korlátozottan) vízálló, így nem okoz gondot, ha véletlenül beleejtjük a kádba.

Nagyon hasonlít a csúcskészülékre
 

A 4,5 hüvelykes, 720 x 1280 pixel felbontású, ~326 ppi képpontsűrűségű, Gorilla Glass 3-mal védett Super AMOLED kijelző ugyan nem olyan jó, mint a Galaxy S5 Full HD-panelje, de panaszra így sincs különösebb okunk: a betekintési szögek jók, a színek szépek, a kép kellően kontrasztos.

A Samsung Galaxy S5 Minit a dél-koreai cég saját fejlesztésű chipszettje, egy négymagos, magonként 1,7 Ghz-es órajelű Cortex-A7 processzorra és egy Mali-400 MP4 grafikus gyorsítóra épülő Exynos Quad 3 3470 hajtja. RAM-ból 1,5 GB került bele, a legfeljebb 64 GB-os microSD-kártyával bővíthető háttértár pedig 16 GB-os. A levehető hátlap alatt a microSIM és a microSD-kártya foglalatán kívül egy cserélhető, 2100 mAh-os akkumulátort találunk, ami átlagos használat mellett egy-másfél napos üzemidőt szavatol.

A hiányzó fedél ellenére por- és vízálló
 

Jó teljesítmény és használhatóság

A telefon alapvetően gyorsan, komolyabb nehézségek nélkül teszi a dolgát. A görgetés sima és zökkenőmentes, az appok példás gyorsasággal reagálnak; csak a nagy erőforrás-igényű játékok és a multitasking lassítja le időnként a készüléket. A Basemark OS II tesztjén 422, az AnTuTujén pedig 18695 pontot kapott – ezzel a középmezőny felső harmadába tartozik.

A 131,1 mm hosszú és 64,8 mm széles Samsung Galaxy S5 Mini 9,1 mm vastag: valamivel ducibb, mint a Galaxy S5. A meglehetősen könnyű, alig 120 grammos készülék fogása kellemes és a kijelző méretének köszönhetően egy kézzel is egyszerű használni.

Viszonylag erős hardvereket tettek bele
 

A telefon az S5 két nagy újdonságát, az ujjlenyomat-olvasót és pulzusmérőt is megkapta. (Ezekről a Samsung Galaxy S5 tesztjében részletesen is írtunk.) Előbbit a Home gomb alatt találjuk, használatával nem csak a telefont oldhatjuk fel, de a PayPal-kifizetéseket is jóváhagyhatjuk. Utóbbi a készülék hátlapján, a vaku mellett kapott helyet: a S Health alkalmazással együttműködő szenzor segítségével nem csak a pulzusunkat, hanem a stressz-szintünket is megmérhetjük – jelentsen bármit is ez.

És ha már felszereltség: érdemes megemlíteni az IR-portot is. Az S5 varázsszemét szerencsére az S5 Mini is megörökölte, így a gyári távirányító-alkalmazás segítségével szinte valamennyi otthoni szórakoztató-elektronikai eszközünket (TV, set-top box stb.) vezérelhetjük.

Gyorstüzelő kamera

A Galaxy S5 Minibe egy 8 megapixeles, Full HD-videók készítésére is alkalmas, LED-villanóval megtámogatott hátlapi és egy 2,1 megapixeles előlapi kamerát építettek. A képek legnagyobb választható felbontása 3264 x 2448 pixel, a fényérzékenység manuálisan állítható, a fénymérés középre súlyozott, mátrixos és pontszerű is lehet.

A kamera nagyon gyors

Az exponálás szemkápráztatóan gyors, legyen szó akár autófókuszról, akár arról, amikor a képernyőre bökve mi magunk választjuk ki, hogy hol legyen az élesség (tap-to-focus). Az elkészült képek minősége kielégítő – ha nem is olyan remek, mint az S5 vagy a 41 megapixeles szenzorral szerelt Nokia Lumia 1020 esetében.

A Galaxy S5 szoftveréhez hasonlóan a Mini kameraalkalmazása is számos különféle extrát kínál, köztük az arcérzékelést, a beauty shotot, a panorámafelvételt, a sorozatfelvevőt, a HDR-üzemmódot és a hangvezérlést.

Könnyű használat

A Samsung Galaxy S5 Mini felhasználói felülete az Android 4.4.2 KitKatre épül. A cég szoftvermérnökei alaposan átdolgozták a TouchWizt, többek között az alkalmazásikonok, a beállási lehetőségek és a menük is megváltoztak. Szerencsére, a megújult interfészt meglepően könnyű használni, így azoknak sem okozhat különösebb gondot a váltás, akik megszokták és megszerették az előző verziókat.

A Galaxy S5 legtöbb funkcióját megörökölte

A készülék a Galaxy S5 legtöbb funkcióját is megörökölte: az intelligens képernyőzár, az automatikus színtónus-állítás és az új, testre-, illetve kijelzőre szabható eszköztár is megtalálható a telefonon, de a közvetlen hívás, intelligens jelzés és intelligens némítás funkciókat is használhatjuk.

A Samsung saját fejlesztésű böngészője mellé természetesen a Chrome-ot is is előtelepítve megkapjuk, mindkettő remekül működik Wi-Fi-n és mobilinterneten is. A Galaxy S5 Mini CAT 4 LTE-kompatibilis, és szolgáltatótól függően akár 150 megabites le- és feltöltési sebességet is lehetővé tesz.

Komoly előrelépés

A Samsung Galaxy S5 Mini egy remekül összerakott okostelefon, ami remek választás lehet azok számára, akik a csúcskategóriás phabletek helyett inkább kisebb, kezesebb, zsebbeillőbb készüléket vásárolnának. A telefon a Galaxy S5 számos izgalmas újdonságát megörökölte, köztük a víz- és porálló borítást, az ujjlenyomat-olvasót és a pulzusmérőt is. Persze, valamivel lassabb processzort, kevesebb RAM-ot, rosszabb felbontású kijelzőt, gyengébb kamerát és kisebb akkumulátort kapott, mint a csúcsmodell, de ennek ellenére minden további nélkül elmondható, hogy komoly előrelépést jelent a Samsung tavalyi kompaktjához képest, és a legtöbb ma kapható, a kategóriájába tartozó készülékkel is nevetve felveszi a versenyt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.