.hu

Sikergyanús az új Amazon Kindle

írta Egri Imre, 2010. július 29.

Kategóriák:
 

Címkék: amazon, kindle, e-book, e-reader, pdf

A harmadik generációs e-olvasó olcsóbb, könnyebb és a képernyője is jobb.

Másfél évvel a Kindle 2 megjelenésére a mai napon jelentette be az Amazon elektronikus könyvolvasójának legújabb változatát, melyen drámai változtatásokat hajtott végre. A beszámolók szerint egyértelműen a konkurencia elé akar vágni a cég a továbbfejlesztett kijelzővel, gyorsabb navigációval és a teljesen újratervezett külsővel. A Wi-Fi-s változat ára 139 dollár, míg a 3G modult is tartalmazó modellek 189 dollárba kerülnek, azaz lényegesen átlag alatti áron hozzá lehet járni.

Amazon Kindle 3

 

Sokat változott tehát a belső és a külső is, mégis, az Amazon nem kívánja Kindle 3-nak hívni az eszközt, egyszerűen marad a Kindle elnevezésnél. Az új kiadás 15 százalékkal könnyebb és 21 százalékkal kisebb, mint a második generációs modell. Ugyanazt az E-Ink Pearl megjelenítőt használja, mint ami a Kindle DX (Graphite) sajátja is volt, azaz 20 százalékkal gyorsabb a képfrissítés, a gyakorlatban ez tetten érhető nem csak a gyorsabb képlefestésben, de a menük zökkenőmentesebb működésében is. Megnövelték a belső tárolókapacitást is, mintegy 3500 könyv fér el rajta a specifikációk szerint, 2000-el több, mint az elődmodellben. Fizikai megjelenését tekintve sokat javítottak az olvasón, tömege pedig 24 dekagrammra csökkent, de nem csak saját elődjénél, hanem azonos képméretű versenytársainál (pl. a Spring Design Alex eReader-nél) is könnyebb.

 


Amazon Kindle 3

 

Ugyan az Amazon nem dicsekszik elektronikus olvasókészülékeinek friss értékesítési adataival, de annyit tudhatunk, hogy most már értékesít annyit, hogy lejjebb alkudhassa az alkatrészek beszerzési árát és újításokkal is felkeresik a gyártók. Ezek arra utalnak, hogy az Amazon jó piaci pozíciót ért el. Hazai megfelelői is akadnak az Amazonnak, idén több kiadó indított elektronikus kiadást és itthoni olvasó illetve iPad e-reader szoftver is kapható.

 

Az új Kindle előrendelési időszakát megnyitották, a tényleges szállítások augusztus 27-én indulnak.

 

Amazon Kindle 3

tovább a főoldalra »

küldje tovább! nyomtatás

Kommentek

A hozzászóláshoz adja meg felhasználónevét és jelszavát!
Ha még nem regisztrált, kattintson ide!
Tematikus oldalaink

Skydigital Venice V13 HD-médialejátszó

Méretéhez képest a Venice V13 HD figyelemre méltó tudással dicsekedhet, a passzív hűtéssel,...

ASUS Xonar Xense - hangkártya fejhallgatóval

Az ASUS és a Sennheiser együttműködésének köszönhetően születhetett meg a Xonar Xense,...

további adások...

Informatikai Blogok

"A szeptember 1-i Event-en sajnos elmaradt az iWatch bejelentése, így páran kénytelenek...

"Pokémon, Dragon Quest, Mario Kart és izé. Toy Story 3? Akár 22 millió eladott darabbal...

"Steve igéretei alapján az iOS 4.1 sokkal gyorsabb lesz 3G-n, mint a kudarcot vallott 4...

"A Google már régóta tervezi, hogy átvegye a hatalmat az iTunes felett."

"A szeptember 7-én megjelenő Spider Man játék egyik trailere egész jól sikerült."

"Az új 60D-vázzal és négy darab "L"-es profi objektívvel bővül a Canon kínálata"

Közvélemény
Mekkora sebességű internet-hozzáféréssel böngészi oldalainkat?

Nap szépe