Hirdetés

5 ok, amiért azonnal válts Windows 10-re



|

Tegnap megmutattuk, miért érdemes még kivárni a Windows 10-re váltással. Most nézzük, miért érdemes azonnal lecsapni az új rendszerre.

Hirdetés

Egy éve bárki kipróbálhatja, teszteli felhasználó, cég, szolgáltató, a Microsoft fejlesztői szinte csak ezzel foglalkoznak és értett, jól átgondolt koncepcióra épülő, az elődökkel kompatibilis termék – holnap pedig meg is jelenik a Windows 10. Tegnap mutattunk néhány okot, ami alapján sokan még kivárnak a frissítéssel, most összeszedtünk pár okot arra, hogy miért nem érdemes visszatartani a frissítést, miért ugorhatunk bele a legnagyobb nyugalommal a Windows 10-be.

Hirdetés


Tesztelt, már kipróbált rendszer

A Windows 10 holnap (29-én) jelenik meg, de már egy éve bárki kipróbálhatta a korai változatokat. A hibákról, kényelmetlenségekről egyszerűen vissza is lehetett jelezni. Emellett a biztonsági szakértők, vírusvédelmi cégek is tesztelték, sőt, a védelmi szoftverek futnak is az új rendszeren, ahogy a beépített védelem is fejlődött. Aki biztonsági rések, komoly hibák miatti félelmében nem váltana, annak nincsen miért aggódnia. Azt is érdemes észben tartani, hogy az a régi mondás, hogy „majd SP1 után váltok” már nem áll – nem lesz több Service Pack, amint elkészül egy fejlesztés, máris megjelenik, ráadásul a rendszer legtöbb eleme külön-külön, mint egy appként is frissíthető (gondolunk itt az Edge-re).


Kevesebb tárhely, jobb hardverkezelés

A tárhely, különösen a tabletek, hibridek, SSD-k korában arany, ezért nagyon fontos, hogy ne a rendszer eméssze fel a teljes tárhelyünket. Márpedig a Windows 10 erre nagyon odafigyel: egyrészt a rendszerfájlok tömörítettek, kevesebb helyet foglalnak, a helyreállító partíció sem szükséges a gyári alaphelyzetbe állításhoz – sokat lehet így spórolni. Egy 32 bites telepítés 1,5 GB-tal, egy 64 bites telepítés 2,6 GB-tal kevesebb helyet foglal, mint elődje. emellett a hardverkezelés is tovább fejlődött, azonos gépen jobban gazdálkodik a Win10 az erőforrásokkal, mint elődei.


Nagyobb biztonság

A Windows 8.1 már sokat lépett előre ebben, de a Windows Hello még egy lapáttal rátesz minderre. A képjelszó, PIN-kód, jelszó mellett ujjlenyomat-kezelést, retina- és arcfelismerést is beépítettek, mindössze a megfelelő hardveres kiegészítőre lesz szükségünk és az azonosítás, bejelentkezés sokkal egyszerűbbé, kényelmesebbé válik.


A rendszer 0. perctől védett a Defender által, de akinek ez nem felel meg, választhatja megszokott vírusvédelmét, plusz ne feledjük, hogy egy-két, biztonságilag aggályos technológia is kikerült. Erre jó példa, hogy az Edge-ben már nincsen ActiveX (és SilverLight sem).


Edge, Start menü, Értesítési sáv

A Windows 8.1 próbált javítani a kezelőfelületen, de még ez sem győzött meg mindenkit, azt viszont nem nehéz belátni, hogy a mai világban a Windows 7 már idejétmúlt. A Windows 10 új kezelőfelülete egyszerűen jó, mert minden ott van, ahol lennie kell. Start menü csempékkel, tálca, értesítési menü a Műveletközpont részeként, Aero Snap új szintre emelve, virtuális asztalok, de említhetnénk az új gyári appokat is, amelyek tényleg nagyon jól néznek ki. Ja igen, és ott az Edge, ami nem kajálja meg az összes RAM-ot és CPU-erőforrást, gyors, letisztult, kompatibilis, bár fejlődnie még van hová, különösen a kényelmi extrák tekintetében.


DX12

A DirectX 12-ről már írtuk korábban, de reméljük, hamarosan még sokkal többet írhatunk róla – jó értelemben. Addig is jó tudni, hogy a Windows 10-ben már megtaláljuk és amellett, hogy természetesen visszafelé minden játékkal, DirectX-verzióval kompatibilis, komoly változásokat hoz. A Feature_levelekkel már régebbi kártyáknál is kihasználhatjuk néhány jó tulajdonságát az új API-nak, így például az alacsonyabb felesleges terhelést (data overhead), a szűkös határértékeket stb. Az új játékmotorokkal a látvány is előrelép egy hatalmasat, mindehhez pedig nincs is jobb kezdés, mint rákattintani a Windows 10 letöltése gombra. És hogy ki és mikor kapja meg? Ezzel folytatjuk hamarosan.


Nektek mi a legfontosabb újdonság, ami miatt váltotok Windows 10-re?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.