Hirdetés

Befejezi a McAfee márkanév használatát az Intel



|

A döntésben szerepet játszhatott a névadó ámokfutása is.

Hirdetés

Az Intel vezérigazgatója az idei Consumer Electronics Show-n bejelentette, hogy a gyártó biztonsági szoftverek fejlesztésével foglalkozó leánycége hamarosan be fogja fejezni a McAfee márkanév használatát. Pontos ütemterv egyelőre nincs, ám feltehetően néhány hónapon belül már Intel Security brand alatt lesznek megvásárolhatóak a termékek.
 

Hirdetés


A névváltás több szempontból is időszerű lehet a leánycég számára, ugyanis a termékeik az utóbbi években elfogadható teljesítményük ellenére nem kerültek reflektorfénybe, ráadásul 2012 végén John McAfee ámokfutásba kezdett. Belizei szomszédjának holtan találása után a rendőrség elől menekült (a kalandjait folyamatosan blogolta, állítása alapján rá akarták kenni a gyilkosságot), majd Guatemalában elfogták és bebörtönözték, ahonnan szívinfarktust színlelve került Miamiba.
 


A meglehetősen klinikai esetnek tűnő McAfee az USA-ba érkezése után pár héttel eladta a sztorijának megfilmesítési jogát, azóta pedig főként viccesnek szánt videókkal próbálja enyhíteni feltűnési viszketegségét, megőrizni botrányhős státuszát. Tavaly nyáron többek közt a McAfee vírusvédelmén is humorizált, erősebb idegzetű Olvasóink fentebb tekinthetik meg a remekművet.


A Reuters beszámolója szerint a férfi pozitívan fogadta az átnevezés hírét: állítása szerint rossz fényt vet rá, hogy összefüggésbe hozzák a szerinte rossz minőségű biztonsági szoftverekkel, noha bő 15 éve semmi köze sincs az Intel leánycégének termékeihez.


Az Intel nem részletezte motivációját, azonban a McAfee informatikai igazgatójának bevallása szerint ő személyesen örül, hogy a jövőben nem kell majd John McAfee-vel kapcsolatos kérdésekre válaszolgatnia.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.