Hirdetés

Eltűnhetnek a Nintendo hardverei



|

Egy neves elemző szerint már senkit nem érdekelnek a Nintendo játékgépei.

Hirdetés

Michael Pachter, a Wedbush Securities elemzője a Cloud Game USA konferencián meglehetősen kritikusan beszélt a Nintendo jövőjével kapcsolatban. Bár a japán céget gyakran kritizálta a múltban, a mostani jóslatai voltak a legsötétebbek a Nintendóra nézve. 

Hirdetés

Pachter szerint több mint egy évtizede a sokadik sorból követik az eseményeket, és egyszerűen nem hajlandóak tanulni a piac többi szereplőjétől. Emiatt úgy gondolja, hogy a Nintendo hardverei eltűnnek, ugyanis míg a tartalmaikra van igény, addig a hardvereik senkit sem érdekelnek. Az elemző azt mondja, a japánok rá lesznek kényszerülve a hardverek feladására. 

A Nintendo bár ma is nagy név a szektorban, az évekkel ezelőtti önmagának már csak halvány árnyéka a vállalat. A Nintendo Wii U csak a nagyobb címek megjelenésekor tud produkálni valamit, jelenleg a sikert inkább a kézikonzolok jelentik. Ezeknek sem jósolnak fényes jövőt a szakértők, ugyanis az okostelefonok, phabletek és táblagépek fejlődésével és a felhőre építő játékokkal egyre kevésbé van szükség külön dedikált hardverekre a játékhoz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.