Hirdetés

Google Allo: túl az 5 millión



|

Egyre népszerűbb az Allo üzenetküldő, de még mindig kérdéses, hogy labdába rúghat-e a mezőnyben a Google.

Hirdetés

Bár sokan kételkednek a Google Allo üzenetküldőjében, a jelek szerint a népszerűsége töretlen erővel nő. 

Hirdetés

Az Allót immáron kizárólag Android platformra több mint 5 millió alkalommal töltötték le. Az üzenetküldő a múlt héten jelent meg, és rövid idő alatt túljutott az első 1 millió letöltésen. Most látszólag még a Duónál is gyorsabban érte el az 5 milliós határt. 

A Google szolgáltatásai és újításai nagyban befolyásolják a felhasználói szokásokat, ráadásul a cég tapasztalatai és erőforrásai is könnyen lehetővé teszik, hogy komoly riválist állítson a Facebook Messengernek, az iMessage-nek vagy éppen a WhatsAppnak. 

A tesztek és tapasztalatok alapján azonban az Allo egyelőre több szempontból sem - sokan aggódnak az adatvédelem miatt - képes két vállra fektetni a mezőnyt. 

A Google kénytelen egy nagyon zsúfolt mezőnyben felkelteni a tömegek érdeklődését, ráadásul úgy, hogy a legtöbben már kitartanak egy-egy üzenetküldő mellett. A Facebook Messengert több mint 800 millió ember használja aktívan, a WhatsAppot pedig 1 milliárd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.