Hirdetés

Holnap megszűnik a Windows 8 terméktámogatása



|

Nem csak a régi Internet Explorerek mennek a levesbe.

Hirdetés

Holnap a hónap második keddje lesz, azaz a Microsoft és Adobe szoftvereihez biztosan érkeznek majd biztonsági frissítések. A redmondi cégnél emlékezetes lesz a nap, ugyanis az Internet Explorer 8 / 9 / 10 mellett a Windows 8 terméktámogatása is megszűnik majd, ezekhez a termékekhez most érkeznek utoljára biztonsági frissítések.

Hirdetés


A többség számára minden bizonnyal a Windows 8 támogatásának megszüntetése jelenti a meglepetést, főként mivel ezt nem verte nagy dobra a Microsoft, a ZDNet újságírója hívta fel rá a figyelmet. A lépés abból fakad, hogy a szoftvercég üzletpolitikája szerint amennyiben elérhetővé tesz egy javítócsomagot egy operációs rendszeréhez, akkor onnantól kezdve már csak 2 évig nyújt patcheket a javítócsomagot nem telepített felhasználóknak. A Windows 8.1-et javítócsomagnak tartja a Microsoft, így most ünnepélyesen beszünteti a Windows 8 foltozgatását.


A Windows 8-at használóknak persze nem kell aggódniuk, hiszen bármikor ingyen frissíthetnek a Windows 8.1-re, továbbá most július végéig a Windows 10-et is megkaphatják ingyen.


A Windows 8.1 alapvető terméktámogatásának 2018. január 9-én lesz vége, de a kiterjesztett támogatás keretében 2023. január 10-ig érkeznek majd hozzá biztonsági javítások. A Windows 10 esetében az alapvető támogatásnak 2020. október 13-án lesz vége, a kiterjesztett támogatása pedig 2025. október 14-én szűnik majd meg.


(Forrás: PC World)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.