Hirdetés

Így használd már most a Windows 10 újdonságait



|

Nem muszáj kivárni a Windows 10-et, az új funkciók akár a Windows 8.1-ben is használhatóak, néhány programnak hála.

Hirdetés

A szeptember legvégén bemutatkozott Windows 10 számos olyan újdonságot tartogat, ami eddig hiányzott a Windows rendszerekből. Vannak persze olyan elemek is, amelyek csak a Windows 8.1-ben hiánycikkek, mint például a Start menü. Ezen felül a legnagyobb fegyvertények közé tartoznak az ablakban futó metrós appok és a virtuális asztalok is, többek között. 

Hirdetés

Miközben a Windows 10 előzetesét bárki kipróbálhatja (a telepítési útmutatónk itt olvasható), addig tény, hogy egy kiadás előtti rendszerről van szó, ami mindennapi használatra alkalmatlan. Szerencsére azonban a funkciók többségéről nem kell lemondani Windows 8.1 alatt sem, hiszen egy-két ügyes segédprogrammal minden megoldható. 

 

Visszatér a Start menü

Sokszor leírtuk már, hogy aki egyszer elkezdi használni a Windows 8.1-et, az hamar megszokja a Start menü hiányát, ami gyakorlatilag egy Tálcára helyezett eszköztárral is pótolható, még inkább egy jó dokkolóprogrammal. Ha valaki mégis ragaszkodna a jól megszokott menüelemhez, akkor számos remek segédprogramból lehet választani. 

 

Start menü a Windows 8.1-ben

 

A két legjobb kétségkívül a Stardock Start8 szoftvere, valamint a Classic Shell. A kettő közül a Classic Shellel érdemes kezdeni, ugyanis XP-s és 7-es stílust is kínál, ráadásul ingyen használható. Széles körben testre szabható, még a Startgomb is cserélhető rajta. A Start8 eközben Windows 7-es és Modern UI-s stílusokat kínál, és bár kifinomultabb, valamint könnyebben használható az előző programnál, 5 dollárt kérnek érte. 

A legközelebb egyébként a Start Menu Reviver jár a Windows 10 stílusához, de a három közül ez a legkevésbé kiforrott.  

 

Ablakban futó appok

Ugyan a Windows 8.1 is sokat tett a klasszikus kezelhetőségért, ugyanakkor ablakban még nem futtatja a metrós appokat. Ha valaki nem bírja kivárni a Windows 10-et, akkor a Stardock ModernMix alkalmazását kell beszereznie. Ez szintén 5 dollárba kerül, ezért cserébe viszont minden Modern UI-ra szabott appot tud ablakban futtatni, közvetlenül az Asztalon. 

 

Appok, ablakban

 

Virtuális asztalok

A Windows esetében negatívum, hogy mindig is egy Asztalra voltunk korlátozva - szemben az OS X és a Linux rendszerekkel, amelyek támogatják a virtuális asztalokat. A Windows 10 ilyen téren is behozza a lemaradását, azonban ha valaki már most szeretne több asztalt, akkor a Dexpot után kell keresgélnie. 

A Dexpot amellett, hogy ingyenes, nagy mértékben testre szabható, és olyan felhasználói élményt kínál a virtuális asztalok terén, mintha csak közvetlenül az operációs rendszerbe építették volna. 

 

Virtuális asztalok a Dexpottal
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.