Hirdetés

John McAfee lehet, hogy feltörte a titkosított androidos üzenetküldőket



|

Állítólag bármilyen titkosított üzenetet el tudnak olvasni egy androidos hiba miatt.

Hirdetés

John McAfee sok mindent csinált már életében, az utóbbi években gyanúsították bűnözőként, de amerikai elnökjelöltként is kampányolt. 

Hirdetés

Az utóbbi napokban azonban egy újabb érdekes történetet indított. Ő és a csapata állítólag találtak egy komoly rést az Android operációs rendszerben, amelyen keresztül a WhatsApp és az összes többi üzenetküldő titkosított üzeneteit képesek elolvasni

Elsőre úgy tűnt, hogy a billentyűzet használatának a naplózása és valamilyen kémprogram is szerepel a trükkök listáján, de konkrétumokról nem beszélt McAfee, előbb a Google-t akarta megkeresni. 

Amennyiben valóban sikeresen megkerülte a titkosítást, az önmagában is probléma, de a módszerek miatt bármelyik eszköz sérülékeny lehet, nem csak a fertőzöttek. 

Az ügyet bonyolítja, hogy a Gizmodo szerint McAfee kártevővel fertőzött okostelefonokkal akarta meggyőzni az igazáról az újságírókat. A Gizmodo forrásai alapján az egész történet kacsa. McAfee szerint azonban épp arról van szó, hogy az androidos rés miatt kerülhetett a kártevő az eszközökre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.