Hirdetés

Kékfény-csökkentéssel újít a Windows 10



|

A következő nagy frissítésre, vagyis a Redstone 2-re várható a funkció megérkezése.

Hirdetés

Még nem holnap jön a Windows 10 következő nagy frissítése, de a Microsoft szép lassan kezdi felfedni, hogy milyen újdonságok várhatóak benne. 

Hirdetés

A jelek szerint a kékfény-csökkentés is egy új funkció lesz. A Windows 10-tesztelőknek kiadott legutóbbi build kevés látható újdonságot tartalmazott, ugyanakkor a lelkes felhasználók utalást találtak a BlueLightReduction funkcióra. 

Ez a következő nagy Windows 10-frissítésben, vagyis a Redstone 2-ben lesz benne. Úgy tűnik, hogy a műveletközpontból lehet majd bekapcsolni, vagyis könnyen elérhető lesz. 

A windowsos felhasználók kedvence mindeddig az F.lux volt a kékfény-csökkentéssel kapcsolatban, de a Microsoft újítása minden felhasználó számára elérhetővé tenné a szemkímélő opciót. 

Hasonlóval újított az Apple az iOS 9-ben, azonban a macOS-be egyelőre nem tudni, hogy mikor ültetheti át a funkciót az almás vállalat. Tartalmazza ezt az Android N is, de a béta után a végleges verzióban csak egy trükkel lehet előcsalni. 

Mivel a Microsoft egyelőre csak teszteli az újítást, ezért nincs rá garancia, hogy a jövő év elején meg is érkezik. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.