Hirdetés

MAGIX Music Maker 2005



|

Hirdetés

A MAGIX Music Maker a szokásos idősávos szerkesztőfelületet kínálja, amelyen a programhoz mellékelt vagy a saját magunk által digitalizált hangminták felhasználásával készíthetünk zenét. A legkülönbözőbb stílusú és hangulatú hangmintákat egyszerűen csak rá kell húzni a felület megfelelő hangsávjára, és így máris kevergethetjük a különböző hangszereket, szólamokat. Egy vezérlőpult segítségével teljes finomhangoló stúdió szolgál ki minket, amelyben a visszhangtól kezdve a hangminták nyújtásán-zsugorításán át egészen a legkülönbözőbb frekvenciaszűrőkig bármit felhasználhatunk. Sőt amennyiben kedvünk tartja, akár videoklipet is készíthetünk slágerünkhöz.


A program kezelőfelület nem túlságosan bonyolult. Legnagyobb részét a szerkesztőterület foglalja el, amelyen egymás alatt találhatók a különböző hangsávok. Mindegyik bal oldalán látható az adott sáv neve - ezt dupla kattintással megváltoztathatjuk -, valamint egy mini kivezérlés-kijelző és két gomb. Az M megnyomásával az adott sáv elhalkul, az S-sel pedig „szólózni kezd”, azaz a többi hangsáv kikapcsol, és csak ez fog szólni.

A szerkesztőfelületre kerülnek a hangminták és a különféle hatások, amelyeket a képernyő alsó részén található böngészőterületről „dobálhatunk” fel. A program összes hangmintája és hatása mappákba csoportosítva egy-egy külön állományban található, így a böngésző kényelmes lehetőséget biztosít a közöttük való keresgélésre. Az állományok között csak azok jelennek meg, amelyeket a program „hasznosítani tud”. Bármelyikükre is állunk rá a kurzorral, a mintákat azonnal előhallgathatjuk, a videohatásokat és klipeket pedig a képernyő jobb alsó sarkában található kis kijelzőn nézhetjük meg felhasználás előtt. A kiválasztott elemet egyszerűen rá kell húznunk a szerkesztőfelületen a megfelelő sávra.

A képernyő alján található öt nyomógomb közül az Expert megnyomásával a jóval több lehetőséget rejtő haladó módot kapcsolhatjuk be és ki , a maradék néggyel pedig a felhasználói felület különféle elemeit hívhatjuk elő, illetve tüntethetjük el. A Video gombbal a már említett videoablak kapcsolható be, a Transport pedig egy mini vezérlőpanelt jelenít meg. A Mixer a fő keverőpultot kapcsolja be, amellyel az összes sáv hangerejét külön-külön állíthatjuk, a Master FX pedig egy három részből álló panelt jelenít meg, amelyen többek között egy tízsávos hangszínszabályzó, és a különféle funkciójú potméterek találhatók.

Mindenféleképpen érdemes kiemelni, hogy a többi hasonló szoftverrel ellentétben lejátszás közben valós időben cserélgethetjük a hangmintákat, ily módon teljes hangzáskép alapján dönthetjük el, melyik tetszik a legjobban.

A rengeteg lehetőségnek köszönhetően nem egyszerű mesteri módon elsajátítani a Music Maker kezelését. Mindenkinek azt javasoljuk, hogy először még ne haladó módban kísérletezgessen, és ha az alapokat már elsajátította, akkor fogjon hozzá a program finomságainak részletes megismeréséhez. Mindenféleképpen ajánlatos a program mellé adott zenék és következő oldalon található rövid ismertetőt áttanulmányozása.

A cikk a 2005. júliusi számunkban olvasható.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.