Hirdetés

Mégsem frissíthetsz a hónap végén a Windows 10-re



|

Korábban erről volt szó, valójában eltart majd pár hétig a frissítés kiadása.

Hirdetés

Nyakunkon a Windows 10 megjelenése, a Microsoft nagy reményű operációs rendszere 2015. július 29-én válik majd elérhetővé. Elméletben innentől kezdve lehet majd megvenni a rendszert az új számítógépeken, továbbá a boltokba is ezen a szerdai napon jutnak majd el a külön megvásárolható licencek. A jogtiszta Windows 7 vagy Windows 8.x platformot futtató számítógépek tulajdonosai az innentől számított 1 éven belül frissíthetnek majd ingyen és véglegesen a Windows 10-re. A probléma az, hogy az eredeti tájékoztatással ellentétben mégsem kapják majd meg ezen a napon frissítést.

Hirdetés


Mikortól lesz telepíthető?

Terry Myerson a napokban tisztázta a helyzetet, még ha korábban nem is tudtuk, hogy az tisztázásra szorul. Mint kiderült július 29-én csak és kizárólag a Windows Insider programban résztvevő olyan 5 millió tesztelő számára fog elérhetővé válni a Windows 10 RTM, a fent említett előző rendszerekkel rendelkezők csak az utána következő napokban vagy hetekben frissíthetnek rá.


Jelenleg az a Microsoft terve, hogy folyamatosan és gyorsan bővíti a frissítést telepíteni képes felhasználók körét. A második hullámban, röviddel az Insiderek után a Windows 10 installációjára előregisztrált felhasználók kapják majd meg a rendszert, mindenki más pedig a harmadik hullámban.


Ennek két fő oka van. Egyrészt ha valamiféle technikai gond van a Windows 10 stabil kiadásának telepítésével vagy működésével, akkor a gikszer relatíve kevés felhasználót fog érinteni, talán még azelőtt el lehet csípni, hogy kimenne az operációs rendszer az előregisztrálóknak. Ilyenkor a probléma elhárításáig meg lehet nyomni a vészesetekre kitalált (minden bizonnyal vörös) vészleállító gombot. A vállalat egyetlen felhasználónak sem szeretne fejfájást okozni egy rosszul sikerült frissítéssel.

A nap érdekessége


A késleltetés másik fő indoka, hogy a kiadás utáni hetekben világszerte potenciálisan nagyjából 1 milliárd meglévő számítógépre települhet fel az operációs rendszer. Ha számítógépek tízmilliói kezdenének el egyszerre 3-4 gigabájtos frissítéseket töltögetni, az bizony könnyen két vállra fektethetné a Microsoft online szoftverdisztribúciós hálózatát. Az még kellemetlenebb lenne, ha az aktiválással foglalkozó szerverek is beadnák a kulcsot, bár az előző Windowsokhoz hasonlóan feltehetően a Windows 10-et is lehetséges lesz aktiválás nélkül használni az első 30 napban.


Ti várjátok a Windows 10 elérhetővé válását?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.