Hirdetés

Megveti a lábát az Android a számítógépeken?



|

Napokon belül tölthető lesz az ingyenes Remix OS 2.0.

Hirdetés

A Google három volt alkalmazottja által még 2014-ben alapított Jide nevű cég Android rendszerű, ARM processzoros számítógépek fejlesztését tűzte ki céljául. Persze az Androidot érintőkijelzős eszközökre tervezték, így a csapatnak muszáj volt komoly munkát fektetnie az egyéni Android-disztribúciójának megtervezésébe, hogy egeres-billentyűzetes környezetben is jól használható legyen a szoftver.

Hirdetés


A Remix OS mostanra eljutott a 2.0-s verzióig, január közepén pedig megérkezik belőle a szabadon letölthető és használható, Intel és AMD processzoros számítógépekre szánt változat is. A Remix OS for PC alapját az architektúrából sejthetően az Android-x86 projekt kódbázisa szolgáltatja, ennek a tetejére varázsolták rá a házon belül kifejlesztett kezelőfelületet. A csapat szerint rendszeresen érkeznek majd frissítések az operációs rendszerhez. Egyelőre nem kristálytiszta, hogy az Android melyik verziója adja az alapját.


A fenti videó alapján izgalmasnak ígérkezik az operációs rendszer, főként mivel alapból elérhető lesz benne az összes Google-szolgáltatás, azaz egy okostelefonhoz vagy tablethez hasonlóan a Play Áruházból lehet majd alkalmazásokat telepíteni rá. Felettébb kíváncsiak vagyunk, hogy egy teljesen átlagos felhasználó számára a Remix OS for PC vajon jobb választásnak bizonyulhat-e valamelyik megszokott Linux-disztribúciónál.


(Forrás: 9to5Google, Jide)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.