Hirdetés

Nadella: ne vegye el az AI az emberek munkáját



|

A Microsoft első embere szerint a mesterséges intelligenciának az emberek hatékonyabb időbeosztását kell segítenie, nem pedig őket lecserélnie a munkahelyeken.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia nemrég még csak a filmekben létezett, ma viszont már minden tech cég igyekszik ezt hozzácsapni a termékeihez. 

Hirdetés

A felhasználást azonban nem mindenki kezelné egyformán. Satya Nadella, a Microsoft ügyvezetője például arra sürgeti a cégeket, hogy más megközelítést alkalmazzanak. Szerinte az embereknek arra van szüksége, hogy hatékonyabban tudják beosztani és kihasználni az idejüket, nem pedig arra, hogy lecseréljék őket a munkahelyükön. Erről egy müncheni konferencián beszélt

Nadella örül neki, hogy nem csak a saját termékeikben váltják be az AI-hoz fűzött ígéreteket, de a fejlesztőknek és a cégeknek is a kezébe adják a lehetőségeket. A Microsoft azt szeretné, ha minden ember és cég többet tudna elérni a technológia segítségével. 

Miközben örömteli, hogy Nadella ilyen emberbarát módon tekint az új technológiára, addig sokak szerint lehetetlen lesz meggátolni, hogy az AI végül elvegye az emberek munkáját. Ez főleg akkor lesz erősen észrevehető, amikor az automatizációban és a gyártásban jobban bevetik az AI-t. Amint az Amazon Go koncepcióboltja mutatja, a kereskedelmi dolgozók és az eladók álláshelye is veszélyben van. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.