Hirdetés

Nagytakarítást tart a Windows Áruházban a Microsoft



|

Csak a német kiadásból 30 ezer app tűnt el egyetlen hónap alatt.

Hirdetés

A Windows Áruháznak enyhén szólva sincs jó megítélése a felhasználók körében, hiszen elképesztő mennyiségű hasznavehetetlen alkalmazás található a kínálatában. Ez természetesen az Apple App Store-ra és a Google Play Áruházra is igaz, de azokban legalább kismillió igazán jó és népszerű alkalmazás is található, így a felhasználók szemet hunynak a probléma felett.


Hirdetés


Most kiderült, hogy a Microsoft nemrég nagy csendben óriási takarításba kezdett, a DrWindows.de belsős információkhoz hozzáférő írója szerint július vége és augusztus vége között csak a Németországban elérhető Windows Áruházból 30 ezer alkalmazás tűnt el. A nagytakarítás állítólag a nyár elején kezdődött, a célja pedig deklaráltan a rossz minőségű, a hasznavehetetlen, a súlyos problémáik és hiányosságaik ellenére nem karbantartott alkalmazások kihajigálása.


A megtévesztő és jogsértő alkalmazások kiszűrésére már jó ideje gondot fordít a Microsoft


Ezzel még nem ért véget az idei takarítás, ugyanis 2016. szeptember 30-tól végleg megváltozik a Windows Áruház fejlesztői megállapodása, onnantól kezdve a listázott alkalmazásoknak kötelezően rendelkezniük kell korhatár-besorolással is. Az információt a fenti dátumig azoknak fejlesztőknek is meg kell adniuk, akik jóval a követelmény bevezetése előtt publikáltak alkalmazásokat a boltban, különben a határidő lejárta után automatikusan eltűnnek az Áruházból a szoftvereik. Csak pár percnyi munkáról van szó a fejlesztők részéről, de várhatóan ezzel is jó néhány abszolút komolytalan figura szemetét sikerül majd kiszórni a kínálatból.


(Forrás: GHacks)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.