Hirdetés

Péntektől tölthető a SteamOS



|

Napokon belül a hardveres bétatesztelők is megkapják játékgépeiket.

Hirdetés

A rengeteg előzetes pletyka után valószínűleg keveseket ért meglepetésként, hogy Valve szeptember második felében bejelentette a Steam OS platformját. A Linux-alapú operációs rendszert nappalikba szánt játék PC-kre fejlesztette a vállalat, éppen ezért kizárólag gamepaddel is tökéletesen kezelhető lesz. Sajnos a rendszer pontos tudása nem kristálytiszta, ám a bebootolása után valószínűleg csak egy teljes képernyős Steam kliensprogram fog megjelenni.

Hirdetés


A vásárlók kétféle módon juthatnak majd hozzá: a jövő év elején gyárilag ezt futtató számítógépek kerülnek piacra, plusz a Valve szerdai bejelentése szerint valamikor most pénteken önmagában is letölthetővé fog válni az operációs rendszer; sejtésünk szerint sokakban körvonalazódott egy váratlan hétvégi elfoglaltság. Ezen felül érdemes megemlíteni, hogy a Valve hardveres bétaprogramjában résztvevő 300 főhöz is úton vannak már Steam Machines gépek.


Sajnos a Valve egyelőre nem közölte a rendszerkövetelményeket, amely javarészt csak a támogatott videokártyák miatt lenne fontos, lévén például az AMD Radeon HD 2000-4000 szériához jó ideje nincs frissebb X kiszolgálót támogató meghajtóprogram, a nyílt forráskódú driver 3D-s rendereléskor pedig nem az igazi.


(Forrás: Valve, SteamOS)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.