Hirdetés

Végre egy programozó bajnokság csak lányoknak!



|

A Scratch Meccs versenyre 12-16 éves, háromfős lánycsapatok jelentkezését várják a szervezők. A legjobb csapat a Facebook londoni irodájába is ellátogathat.

Hirdetés

Nem igaz, hogy a programozás, csak fiúknak való, hogy csak a jó matekosok tudna kódolni, és hogy egy egyszerűbb játék elkészítéséhez évekig kell tanulni. A Scratch segítségével akár egy délután is elkészítheted az első programodat játékos formában. Ráadásul, ha 12-16 éves lány van, és van két ügyes barátnőd, akár egy londoni utazást is nyerhettek, amely keretén belül akár a Facebook kulisszái mögé is bepillanthattok.

A Skool szervezésében, az ELTE IK T@T Labor, valamint a Facebook támogatásával szeptember 14-én elindul Scratch Meccs célja, hogy az informatika világa iránt érdeklődő lányok kipróbálhassák magukat egy kreatív versenyen, ahol három fős csapatokban a grafikai, zenei és programozói elemeket ötvözve saját játékot fejleszthetnek.  "Csak Magyarországon 10,000 betöltetlen állás van informatika területen. Ennek ellenére a nők aránya még mindig csak 10% körül mozog, és a nők szinte teljesen kimaradnak a technológiai alkotásból, a jövőnk formálásából. A Skoollal ezen kívánunk változtatni, és a Scratch Meccsel is azt megmutatni a lányoknak, hogy igenis nekik is helyük van a technológia kreatív megalkotásában" - mondta el Major Zsófi, a Skool társalapítója.



A verseny első fordulójában október 31-ig kell beküldeniük a pályamunkát a lányoknak, mely lehet bármely, a lányok képzelőerejére bízott, Scratchben elkészített alkotás, zenei és grafikai elemekkel színesített animáció, vagy saját fejlesztésű játék. A projekteket ezután egy négytagú zsűri értékeli november folyamán, és választja ki a 10 legjobb csapatot, akik részt vehetnek a decemberben rendezett döntőn. A zsűri olyan neves szakemberekből áll, mint Harcsa Veronika, jazzénekes, Balogh Péter, korábbi NNG vezérigazgató, angyal befektető, Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE IK docense, a T@T labor vezetője, valamint Dékány Dalma, grafikus.

Hirdetés


A verseny főtámogatójaként a Facebook egy különleges fődíjjal jutalmazza a nyertes csapatot: a verseny győztesei ugyanis ellátogathanak a Facebook londoni irodájába, a világ egyik leghíresebb munkahelyére, ahol megismerhetik az ott dolgozó fejlesztőket, megnézhetik, hogy néz ki a fejlesztő csapat egy napja, és a világ egyik legmenőbb irodája.  

További információ a versenyről: scratchmeccs.hu

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.