Hirdetés

Vista: a határidő nem akadály!



|

A Windows Vista kiadása tervszerűen halad, határidőre érkezik szerte a világon.

Hirdetés

Az utolsó kétségek annak eredményeképpen múltak el, hogy a redmondi szoftvergyártó vállalkozás az európai és a dél-koreai hatóságokkal is egyességre tudott jutni. A konstruktív párbeszédet követően a mennyiségi licenccel rendelkező üzleti ügyfelek számára idén novemberben, míg az általános felhasználói kör számára jövő januárban válik elérhetővé az új rendszer.



„Izgatottan várjuk, hogy felhasználóink és partnereink világszerte igénybe vehessék a Windows Vista kibővített biztonsági eszköztárát és innovatív új funkcióit. Elkötelezettek vagyunk a helyi törvények betartása iránt a világ minden régiójában.” – nyilatkozta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója.



Ballmer elmondása szerint vállalata az elmúlt két évben – a program fejlesztésével párhuzamosan – mindenütt folyamatosan tájékoztatta a versenyhatóságokat a Windows Vistáról.



Az Európai Bizottságtól kapott irányelveket követve a Microsoft számos változtatást hajtott végre az operációs rendszeren – mondta Brad Smith, a Microsoft vállalati jogtanácsosa. A jogi szakember megerősítette, hogy a cég Dél-Koreában is úgy módosította a Windows Vistát, hogy az megfeleljen az ottani törvényi kötelezettségeknek.



„Nagyra értékeljük az EU bizottsággal folytatott konstruktív párbeszédet és a tőlük kapott iránymutatást. Ezen irányelvek alapján változtattunk a programon, hogy mindenképpen megfeleljünk a versenytörvény vonatkozó előírásainak. Tovább haladunk a Windows Vista egész világra kiterjedő bevezetése felé” – tette hozzá Smith.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.