Hirdetés

Windows jelszó kiütése 2 perc alatt



|

Elfelejteni valamit emberi dolog, na de éppen a Windows jelszót! Szerencsére van kerülőút és meg is mutatjuk.

Hirdetés

 

A Windows semmiképp sem nevezhető a legbiztonságosabb operációs rendszernek, de megvan az a hatalmas előnye, hogy azzá tehetjük. Persze ehhez nem csak néhány egérkattintásra van szükségünk, de a végeredmény mindenképpen meggyőző tud lenni. Sokan azt gondolják – tegyük hozzá, jogosan, hogy az első és legfontosabb lépés ehhez, a jelszó beállítása. Sajnos itt a legtöbben le is állnak, és azt gondolják, ezzel be is védték rendszerüket, pedig ez egyáltalában nem így van. Igaz, hogy némi fejfájást okozhatunk ezzel annak, aki gépünket megkaparintva szeretné használni is azt vagy hozzájutni adatainkhoz, ám egy alig párperces művelettel a Windows jelszó feltörhető. Ez akkor igazán hasznos, ha éppen mi vagyunk azok, akik a gépünk előtt ülve azon törjük fejünket, milyen jelszót is állítottunk be legutóbb. Megmutatjuk, hogyan találhatjuk ki jelszavunkat.

 

Hirdetés

 

Jelszótörlés kényelmesen

Legyen szó nagyjából bármelyik modern Windowsról, a jelszavas védelmet könnyedén meg lehet kerülni. Erre számtalan módszert kitaláltak már, amelyek között van egészen bonyolult, manuális, pimaszul trükkös és viszonylag egyszerű is. Az elsőnél egy Windows telepítővel kell indítani a rendszert, hozzáférni a telepített Windows rendszerleíró adatbázisához és ott megváltoztatni pár értéket. A másodiknál a Kezeléstechnikai központ belépő képernyőjénél megjelenő ikonja mögötti programot cserélhetjük le rendszergazdai parancssorra. Mi a harmadik megoldást mutatjuk most be, ahol mindent elvégeznek helyettünk okos kis segédprogramok, nekünk csak a megfelelő USB kulcsot kell előállítanunk (vagy CD-t, már ha van még olyan, aki talál ilyet otthon).
A feladathoz alapvetően csak az Universal USB Installerre lesz szükségünk, amit telepíteni sem kell, csupán futtatni a letöltött alkalmazást. Itt válasszuk az Ultimate Boot CD-t, töltsük le az ISO-t, majd egy üres USB kulcsra készítsük el a rendszert a Create gombra kattintva (jelöljük ki a formattálást is).

 

A gép újraindítása után bootoljunk az USB kulcsról, majd a menüben válasszuk a HDDData Recovery pontban található Offline NT Password & Registry Editort.

 

Ez egy apró, de annál hatékonyabb ingyenes program, ami képes NT3.5-től Windows 8.1-ig minden Windows jelszavát egyszerűen kiütni. Ez azt jelenti, hogy következő indulásnál visszakapjuk saját fiókunkat, ám az már nem lesz jelszóval levédve. A program előnye, hogy nagyon gyors, a jelszó kiütését leszámítva nem módosítja a rendszert és 64 bites Windowsokkal is működik.

 

Észrevétlen behatolás

Az észrevétlen belépés szükségességéről már megoszlanak a vélemények – ilyent általában az csinál, aki adatot akar lopni. Mindenesetre a Kon-Boot szintén hasznos program az UBCD-n. Ez képes arra, hogy a kiválasztott Windows kiválasztott felhasználói fiókjába beléptet minket úgy, hogy a jelszót nem bántja, így újraindítás után ismét jelszóval védett lesz a fiók.

 

Nyers erő

A harmadik megoldáshoz egy másik USB kulcsot kell készítenünk. Az Ophcrack nyers erővel fejti meg a Windows jelszót, amihez ingyenes jelszólistákat adhatunk meg az ingyenes programnak. Előnye, hogy nem nyúl hozzá a Windows Registry-hez, ám gyengébb gép esetén rengeteg időt fog igénybe venni a jelszó megfejtése.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.