Hirdetés

Windows 7 a tizediken



|

Véget ért az ingyenes Windows 10-frissítés időszaka. Ennek apropóján az augusztusi PC World magazinban modernizáljuk a hátra maradt Windows 7 rendszereket. A lap mellé a My IP Hide szolgáltatását is ajándékba adjuk.

Hirdetés

Habár sokan váltottak az utolsó pillanatokban ingyenesen a Microsoft legújabb rendszerére, mégis sokan maradtak a megkedvelt, Windows 7-es platformjuk mellett, annak ellenére, hogy utóbbinak csak 2020 januárjáig tart a kiterjesztett támogatási időszaka. Addig is érdemes kihozni belőle a maximumot, így az augusztusi lapszámunkban megmutatjuk, hogy miként modernizálhatod a meglévő Windows 7-es operációs rendszeredet, és miként teheted azt még biztonságosabbá, milyen karbantartási műveleteket kell mindenképpen elvégezned. Emellett az átállókról sem feledkeztünk meg, és egy csokorba gyűjtöttük a kedvenc Windows 10-es tippeinket.





Augusztusban ezen felül utánajártunk, hogy mennyi évben mérhető egy PC életciklusa. Több évre lebontva vizsgáltuk át a jellemző konfigurációkat, rámutatva azok hibáira, erősségeire, valamint azokra a fejlesztési lehetőségekre, amelyekkel modernizálhatók a kissé már idejétmúlt konfigurációk. Sőt, szakértőinkkel egy helyre gyűjtöttük azokat a trendeket is, amelyek jelenleg is formálják a piacot. Milyen lesz a PC következő öt éve? Augusztusi lapszámunkból kiderül.





Friss lapszámunkból természetesen az összehasonlító tesztek sem maradhattak ki. Laborunk felkutatta többek között a legjobb megfizethető Z170-es alaplapokat, valamint a leggyorsabb vírusvédelmeket is, amelyek csak minimális hatással vannak a gépek teljesítményére. Augusztusban ezen felül az induló internetes vállalkozás bukásainak okait is megvizsgáltuk, sőt bemutatjuk az IT-történelem 10 legnagyobbat bukó termékét is.





A lap mellé ezúttal is ajándékba adjuk a legjobb vírusvédelmi szoftvereket, az Ashampoo Photo Card képeslap- és üdvözlőkártya-tervező programot, a My IP Hide fél éves proxyszolgáltatását, valamint a legújabb Gyorsabb, kezesebb hálózat kiadványunkat.

További témáink részletesen:



Építs saját virtuális valóságot

Kevésnek érzed a Gear VR-hoz elérhető tartalmat? Megmutatjuk, hogyan készíts sajátot.

Arduino-programozás

Nem csupán animációkat és apró játékokat hozhatunk létre a Scratch segítségével, egy kis ügyeskedéssel a fizikai világ eszközeit is gond nélkül vezérelhetjük felületéről.

Megfizethető Z170-es alaplapok

Temérdek prémium szolgáltatást és csúcsra járatott teljesítményt kínálnak az 50 ezer forint körül, látványos dizájnnal megáldott Z170-es  alaplapok. A tökéletest kerestük.

Biztos titkos?

Se szeri se száma a hajmeresztő biztonsági mítoszoknak, amelyek sokakat tartanak rettegésben. Megmutatjuk, miért is érdemes vigyázni velük.


Címlap, illusztráció: Molnár Márti



Írásainkról bővebben a részletes tartalmi leírásban olvashatsz. A magazinunk digitális változatát megtalálod a Digitalstand oldalán (a teljes verziók és a digitális magazinok a DVD-s változatnál érhetőek el). Ha belelapoznál a lapba, akkor azt is megteheted, ha ellátogatsz a galériánkba.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.