Szubjektív: A virtuális állam

A PC World hasábjain az elmúlt években számos alkalommal írtunk már a Google-ről, és ennek oka nem csak az, hogy a cég főbb szolgáltatásainak jelentősége hihetetlen tempóban nőtt, hanem az is, hogy a mostanra igazi óriássá vált társaság a számítástechnika megannyi, bennünket is érintő területén feltűnt. A tendencia pedig folyamatos, és a Google immár nem csak a keresőjével és az internetes hirdetőpiacon betöltött óriási szerepével vesz részt mindennapjainkban, hanem térképszolgáltatásával, komplex levelezőrendszerével, átfogó online iroda szolgáltatásával, a YouTube révén pedig a világ legnagyobb internetes videogyűjteményével. Ehhez aztán jön még a mobiltelefonokra írt operációs rendszere, a saját műholdja, a nemrég bemutatott webböngészője, de említhetjük akár gigantikus környezetvédelmi projekt tanulmányait, online enciklopédiáját, és töménytelen egyéb kezdeményezését, melyeknek sikere még a jövő muzsikája. A lényeg: egészen döbbenetes, hogy a cég hány fronton próbálja elérni a felhasználókat.


Baj-e ez önmagában? Kérdem én. És rögtön meg is válaszolom: nem, nem baj. Önmagában. De mi van akkor, ha kreatív elmékből álló társaság ezt a bőséges lehetőségeket kínáló, és még sok tekintetben kihasználásra váró felületet, mint amilyen ma az Internet, a legötletesebb megoldásokkal igyekszik átfogó szolgáltatáscsomaggá varázsolni? Az információnak, mint a 21. század talán legfontosabb hatalmi eszközének irtózatos összpontosulása, az van.

Megismétlődhet, ami annak idején a Microsofttal is
megtörtént? Íme, egyGoogle-t ellenző karikatúra a sok közül...

Mert ugye mi a helyzet velünk, felhasználókkal? A magánéletünkkel, a személyes adatainkkal, a bizalmas leveleinkkel, vagy akár cégünk levelezéseivel, programbeosztásával? A vígan e-mailezgetett rendkívül fontos üzleti dokumentumokkal? Nos, egyelőre úgy tűnik, hogy ezek a tényezők komolyabb fennakadás nélkül válnak ennek az elsöprő folyamatnak áldozatává. Sőt, az áldozatot mi magunk ajánljuk fel. Mert míg – sok esetben joggal – ágálunk az ellen, hogy a hatóságok videokamerákkal népesítsék be az utcáinkat, hogy a határon belenézhessenek noteszgépünkbe, hogy a rendőr átadja adatainkat egy BKV ellenőrnek, addig vígan feltöltünk magunkról minden létező információt a közösségi oldalakra, leírjuk, hogy hol lakunk, megmutatjuk, hogy nézünk ki, feltöltjük házi videóinkat, az interneten rögzítjük naplóbejegyzéseinket, és ezeket akár nyilvánosan meg is osztjuk másokkal.


A Google azzal foglalkozik, hogy adatokat gyűjt és rendez. Tudjuk-e, hogy amikor a gmailen egy levelet olvasunk, sokszor annak tartalmával kapcsolatos reklámok jelennek meg az oldalon hirdetésként? Miért is? Csak nem, hogy azért, mert egy rendkívül komplex, de tökéletesen precíz rendszer működik a háttérben, mely pontosan tudja, hogy éppen kivel és miről beszélgetünk? De bizony. Ez nem hatalom? De bizony. Biztosan tudjuk mi azt, hogy ezt a hatalmat ki, mikor, milyen indíttatásból és mire képes használni? Nem bizony.

 
A Google vezérekkel ma politikusok körében is divat nyilvános interjúkban csevegni, látogatást tenni székházukban. A webmesterek álma pedig, hogy az általuk üzemeltetett keresőmotor, mely elsöprően a világ legnépszerűbbje, kegyeikbe fogadja őket, és előrébb sorolja oldalukat a találati listában. Mert ma ettől a tényezőtől irtózatos pénzek függnek a világ minden táján, mindenki számára, aki az interneten bármiféle vállalkozásba kezd. Ha pedig a webmesterek trükköznek, úgy hát a Google már büntet. Nem hatóságilag, nem karhatalom bevonásával, hanem modernebb úton: visszadobja a találati listájában a büntetett oldalt, aki fülét-farkát behúzva megfogadja, hogy többet az életben nem csinál olyat, ami a cégnek nem tetszik. Ez a modern állam kényszerítőereje, mely egyelőre úgy tűnik, korlátlan, megkérdőjelezhetetlen és ellenőrizhetetlen.


Persze joggal vethető fel az ilyenkor szokásos érv: megszoksz, vagy megszöksz. Vagyis ez a helyzet, ezt kell szeretni, nem kötelező az internetből élni kérem szépen, ha nem tetszik, menjen el az ember villanyszerelőnek. Csakhogy itt nem a sarki ABC-ről van szó, ahonnan átmegyünk egy másikba dolgozni, és még csak nem is egy filmkiadó óriásról, melyből van még több tucat. Hanem egy a világot behálózó rendszerről, mely uralja a jövő egyik legfontosabb közegét, az internetet, megkerülhetetlenül ott áll annak bejáratánál, a szobákhoz kulcsa van, és annak osztja ki őket, akinek ő akarja. Ráadásul még szeretjük is.