Hirdetés

TESZT: Microsoft Surface 3 - a leghíresebb Windows-hibrid



|

A Windows ökoszisztéma HERO-terméke jutott el tesztlaborunkba, méghozzá az olcsóbb és vadonatúj modell magyarított billentyűzettel. Részben tökély, részben csalódás.

Hirdetés

A Surface nem magyar piacra termett, így a Microsoft hivatalosan be sem hozta a Surface Pro 3-at és elődeit. Ezek drága, de cserébe abszolút minőségi és első osztályú Windows hibrid gépek teljes értékű Windows 8.1-gyel és sok hasznos kiegészítővel. A Pro széria sajátossága, hogy Core i processzorokat kapunk, mellette pedig sok RAM-ot, SSD-t és csodálatos kijelzőt. Igen ám, de az árcetli láttán még valamit kapunk, ha nem vagyunk kellőképpen felkészülve mindenre: szívrohamot – egy Surface Pro 3-ért könnyedén ott hagyhatunk 450 ezer forintot, a nagyobb modellért pedig akár 600-700 ezret is. Oh, azt nem is mondtuk, hogy ez még csak a tablet, a billentyűzet-tok sem 10 ezer forint lesz hozzá.

Hirdetés


Ezért is olyan jó hír, hogy elkészült a Surface 3, amely kisebb, némileg szerényebb, de még fejlettebb alapokra épül, továbbra is prémium kialakítású és sokkal olcsóbb. Mondjuk ez utóbbi nem nehéz feladat.


Külső

Szögletes és a kávája is vastag, mégis gyönyörű és dizájnos a Surface 3, amely sokat örökölt a nagyobb, Pro testvértől, mégis sokkal barátságosabb áron érkezett a piacra. A Microsoft ikonikus tabletjének óriási feladat nehezedik a vállára: mindenki az Apple iPadjaihoz és prémium Android tabletekhez méri, így meg kell mutatnia, miért érdemes a sok platform közül éppen a Microsoftét választani tablet és hibrid mezőnyben.


A táblagép stabilan és jól tartható a kézben, miközben nem kimondottan nehéz. A Surface egyedi extrája a hátlapba integrált állvány, amit ezúttal is megkapunk, méghozzá háromféle állásban. Ezt a kihajtható lapot két zsanér tartja, melyek kellően masszívak, könnyedén hihető, hogy pár éves használat után is ugyanígy fognak működni. A gép fém oldalán teljes méretű USB 3.0 csatlakozót, mini DisplayPortot, hangot és micro USB-t találunk, melyek közül utóbbi egyben töltésre is szolgál. A micro SD kártyahelyet az állvány mögé rejtették, a gép hosszanti oldalára pedig ki/bekapcsolót és hangerőszabályzót szereltek. A viszonylag széles káva egy 10,8 colos, 3:2 képarányú, full HD+ felbontású (1920×1280), fényes érintőkijelzőt fog közre, amelynek gyönyörű képe van. Jó hír, hogy viszonylag erős kamerákat szerelt a Surface 3-ba a Microsoft: a hátlapon egy 8 MPixeles, az előlapon pedig egy 3,5 MPixeles érzékelőt találunk, így nem lehet gond a kristálytiszta chatelés (azért fotózásra továbbra sem ajánlunk tabletet).


Belső

A belsővel folytatva Intel Atom központi egységre épül a legújabb Surface 3, ám ez senkit ne riasszon el, ugyanis a Microsoft a legerősebb modellt választotta, amely éppen most jelent meg az Intel kínálatában. Az x7-Z8700-as SoC négymagos és 1,6 GHz-es alapórajelen jár, azonban ezt turbó módban akár 2,4 GHz-ig is képes feltornázni. Mindehhez 14 nm-es gyártástechnológia társul, így a fogyasztás miatt nem kell aggódnunk – ez kiemelkedően jól sikerült. Az integrált Intel HD Graphicsnál érezhető a legnagyobb előrelépés: végre sikerült az alapszintű teljesítménytől elrugaszkodni, így méréseink szerint ez a grafikus vezérlő általánosan kétszer gyorsabb, mint az előző generációban alkalmazott megoldások. Bámulatosan hangzik a kettes szorzó, de persze a szkeptikusok máris legyintenek, hogy ez továbbra is édeskevés. Nos, valóban nem fog rajta futni natív felbontásban, 60 fps-sel a Batman új része (ez mondjuk sok PC-re igaz), de azért némi MOBA, a modern appként elérhető játékok és pár, régebbi cím azért vígan szalad majd játszható sebességgel.


Mindehhez az alapmodellben 2 GB RAM-ot és 64 GB tárhelyet találunk. Reménykedtünk, de sajnos a flash tároló nem SSD, hanem a tableteknél szokásos eMMC-n kapcsolódó adattár, így a CrystalDiskMark méréseknél sem remekelt a Surface 3. Ez utóbbi különösen rossz hír, mert bár a 2 GB-nak sem örültünk, de ezzel még el lehet lenni egy hibriden, viszont a lassú háttértár a teljes gép reakcióidejét lerontja.


Teszt, összegzés

A Surface 3 az a Windows hibrid, amely kívülről nagyon jól néz ki, az apró figyelmességeknek hála jól használható mindenféle területen, mégis nehéz nyugodt szívvel ajánlani bárkinek. Az új Intel SoC nagyon jól sikerült, tényleg erősebb, mint a korábbi Atom generáció, ahogy a többi periféria is tükrözi, hogy itt egy igazán jó géppel van dolgunk. Ugyanakkor ennek vastagon meg is kérik az árát: csak a tablet 208 ezer forint és ebben még nincsen benne a 75 ezer forintos, mágnesesen csatlakozó, egyébként kényelmes, világítós, magyarra átalakított(!) és tényleg jó billentyűzettel szerelt Type Cover.


A gép így 280 ezer forint, amennyiért már komoly ultrabookok és akár hibridek közül válogathatunk. Ha döntően munkára, hordozásra keresünk PC-t és van rá ennyi pénzünk, inkább lépjünk tovább és a Surface Pro 3-at válasszuk, amely még sokkal jobb és erősebb is ennél a szimpla modellnél, illetve a többi gyártó kínálatában is nézzünk körül – Core i5-ös hibridek várnak hasonló áron. Azért van néhány olyan előnye a Surface 3-nak, amit szívesen látnánk a Surface Pro 3-ban is. Ilyen a micro USB tölthetőség, így nem kell feleslegesen extra töltőt cipelnünk, valamint az integrált LTE modem is sokaknak döntő lehet.


Ha viszont alapvetően csak netezni, chatelni, levelezgetni és tartalmat fogyasztani szeretnénk, és ehhez keresünk windowsos hibridet, sokkal olcsóbb alternatívákat találunk – például a szintén szép Acer Switch 10-et, amely billentyűzettel együtt is kevesebb, mint feleennyiért a miénk lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.