Acer Predator G3-605 Teszt - asztali ragadozó



|

Az Acer asztali gépe jól néz ki, csendes és ha valami nem tetszik benne, kérhetünk bele mást. Ennek persze az ára is megvan.

Az Acer Predator asztali gépei nem véletlenül kaptak erőt és agressziót sugalló nevet: ezek a gépek gyorsak és jól néznek ki – vérbeli játék PC-k, ami egy komplett konfigra ritkán süthető rá. A tesztlaborunkba eljutott konfigurációnak semmi oka szégyenkezni: kívül-belül jól sikerült, házilag nem lenne egyszerű (de nem is lehetetlen) ilyen szépen rendezett gépet összeállítani. A körítésről ugyanez már nem mondható el ekkora lelkesedéssel.

 

Visszafogott külső

A csomagolásból egy elegáns, egyáltalában nem otromba nagy gépházat hámoztunk elő, amely fekete-narancssárga színeket kapott. A Predator PC abszolút letisztult, nincsenek rajra csicsás kiegészítők, hatalmas, villogó csodák, sőt, a háznak még az oldallapja sem plexi. A műanyag előlap is visszafogott, de itt már több izgalmas dologgal találkoztunk. A fent elhelyezett kártyaolvasó, hang, továbbá 2+2 USB 3.0 és 2.0 csatlakozás mellett ötletes a felülre került bekapcsoló gomb. Ez háromszög alakú és a háromszög sarkaiban visszajelző szimbólumok kerültek, hogy tudjuk, aktív-e a Wi-Fi, be van-e kapcsolva a Bluetooth és dolgozik-e a tároló.

Természetesen optikai meghajtó is került a gépbe, méghozzá rögtön egy kombinált Blu-ray olvasó, DVD-író, ráadásul ezt sikerült elegánsan elrejteni. Érdekes módon ezalatt furán megtörik a ház eleje, de hogy miért, ahhoz előbb be kell nyomnunk. Ennek hatására az előlap lecsúszik és egy 3,5 colos HDD fiókhoz, valamint egy kipattintható fülhallgató-tartókonzolhoz férünk hozzá. Előbbi nagyon hasznos, de sajnos ki/bekapcsoló gomb nem került rá, csak egy matrica, hogy használat előtt állítsd le a gépet. A fülhallgató-tartó is hasznos, így elegánsan ráakaszthatjuk a fülest, nem az asztalon fog kallódni – apró, de ügyes figyelmesség. Az előlap egyetlen hátránya az lehet, hogy fényes fekete és vonzza az ujjlenyomatot, valamint port, ezért érdemes rendszeresen tisztítani, hogy mindig jó legyen ránézni.

 

 

Kiegyensúlyozott belső

A G3-605 közepesen erős konfigurációjára azt kell mondanunk, hogy ésszerűen lett összeválogatva nagyzolás és kompromisszumok nélkül. A B85-ös alaplapba egy Core i7-4790-es processzor került: okos döntés, mint a legerősebb, olyan LGA1150 CPU, amely tuningra kevésbé alkalmas, de e nélkül is nagyon jó számítási teljesítményt nyújt. Emellett 2x8 DV DDR3-1600-as memóriát találtunk, amely akár komolyabb szerkesztési munkákhoz is jó belépő, sőt, a gép később még ugyanennyivel bővíthető.

Videokártyából többfélét választhatunk, ám ebbe az összeállításba egy GTX 770-es került. A GTX 960-nál mindenképpen erősebb, a full HD+maximális részletesség is garantált az esetek 90 százalékában, de innen már csak 10-20 ezer forintos ugrás lett volna a GTX 970, amely újabb modell és sokkal-sokkal gyorsabb.

 

Szerencsére az Acernél a tárhely-kialakítást sem rontották el, de sajnos a rendszermeghajtónak szánt, 128 GB-os Kingston SSD ma már nem a legújabb, az ms100 helyett jobban örültünk volna az ms200-as modellnek és a 256 GB sem ártott volna (persze ez már feláras bővítés). Szerencsére valós teszteken hozta a kötelezőt a tároló és minden játék, valamint az operációs rendszer is hasított rajta.

Az SSD tárhelye édeskevés, ezért egy HDD-t is kapunk a gépbe, méghozzá egy Western Digital Caviar Blue 1 TB-os modellt. Meglepetés, hogy nem valami lassú, Green HDD van itt, hanem egy viszonylag gyors és halk 7200 rpm-es winchester. A gigabites Intel LAN és az Atheros Wi-Fi+Bluetooth tökéletesen megfelelnek a feladatnak, de az alaplapi Realtek ALC662 hangkodek egy kissé elavult.

 

 

A házat kibontva a szerelést is megvizsgáltuk és rendet találtunk, bár a micro ATX kivitel miatt túl sok szabad tér nincsen. Szerencsére a processzornál biztosított a kellő légmozgás, a hűtő pedig lapos kivitelű ugyan, de nagyon csendes. Sajnálattal láttuk, hogy a kábeleknek nincsen elvezetője az alaplapi rögzítő lemez mögött, így azok egyszerűen az 5,25 colos kerethez lettek kábel-kötegelőzve. Ennél azért elegánsabb megoldást vártunk volna ebben az árfekvésben. Szerencsére azért lógó kábel, túlzottan blokkolt légáram nincsen, pusztán esztétikailag nem tökéletes a megoldás. A tápegység egy 500 wattos, 80+ Gold FSP modell, amely kiváló választás, nem lesz vele minőségi panaszunk.

 

 

Felesleges körítés

A dobozban a ház mellett még két kiegészítőt is kapunk, név szerint egy billentyűzetet és egy egeret. Ezeket nem teljesen értjük, ugyanis egy ilyen, kifejezetten játékra kihegyezett géphez abszolút nem illik a legolcsóbb periféria. Mindkét egység abszolút belépőszintű, tipikusan irodai, épp, hogy alapfeladatokhoz elegendő. Arra mindenesetre jó, hogy amíg elszaladunk a szaküzletbe jobb tasztatúráért és egérért, addig is be tudjuk kapcsolni a gépet.

 

 

Teszt

A teszt során meg voltunk elégedve a gép teljesítményével. PCMark8-ban 4514 pontot ért el a konfiguráció, 3DMark-nál pedig sorrendben 6787/20888/22781/155316 pontot, amely igazán jó érték. Érdekes még az SSD teljesítménye, amely olvasásnál kiválóan teljesített 521,5 MB/s-kel, írásban pedig csak a tovább nem tömöríthető adatoknál esett be 502 MB/s-ról 186,3 MB/s-ra a teljesítmény. Az Unigine Heaven alatt 918 pontot mértünk, miközben a gép összfogyasztása maximálisan 280 wattra ugrott fel a nyugalmi 49 wattról. Ezek abszolút jó értékek, ez a gép alkalmas bármilyen mai játék tökéletes futtatására full HD felbontásban, és akkor sem esik kétségbe, ha videót szeretnénk vágni vele.

 

 

Összegzés

Az Acer Predator G3-605 egy igazán jó gép: teljesítménye kiegyensúlyozott, kívülről pedig nem csupán jól néz ki, de hasznos extrákat is kapunk. A belső megépítésnél találtunk olyan megoldást, aminek nem örültünk (kábelek), de összességében ez nem befolyásolta a gép működését, ráadásul a zajszint mindvégig minimális maradt, még teljes terhelés mellett is alig lehetett hallani egy minimális szélzajt. Az Acer Predator gépe nem olcsó, ezt a konfigurációt 1300 Euróért szerezhetjük be, cserébe garantáltan jól összeszerelt, minőségi asztali gépünk lesz, amelynek teljesítményével nem vetekedhet notebook, extraként pedig jól is néz ki és nem óriási.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.