Hirdetés

Samsung Galaxy S6 teszt - Szinte tökéletes



|

Szerkesztőségünkben járt a Samsung aktuális csúcskészüléke, az S6.

Hirdetés

A Samsung már hosszú évek óta próbálja megalkotni azt a készüléket, mellyel nem csupán felveheti a harcot az Apple okostelefonjaival, hanem az almás cég vásárlóit is sikeresen magához csábíthatja.

 

Az eddigi kísérleteik azonban rendre kudarcba fulladtak, mely arra sarkallta a dél-koreai gyártót, hogy hatodik generációs modelljének tervezésekor végre valóban jelentős változásokat eszközöljön egyik legrégebbi okostelefon-szériáján.

Szerelem első látásra

Hatalmas dicséretet érdemelnek az S6 dizájnjának tervezőmérnökei, hisz annak ellenére, hogy a telefon néhány eleme kísértetiesen emlékeztet egy-egy konkurens gyártó csúcsmodelljének bizonyos pontjaira, a végeredményként kapott (üveg és fém keresztezéséből előállított) külső burkolat mégis teljesen egyedi és maximálisan minőségi külsőt kölcsönöz a Samsung aktuális hero-készülékének.

 

Az S6 előlapi oldalának több mint 70%-át fedi le az 5,1 hüvelykes, WQHD felbontású, Super AMOLED megjelenítő, mely a Samsungoknál már megszokott élénk színekkel és remek háttérvilágítással rendelkezik. A kijelző alatt a dél-koreai gyár védjegyévé vált fizikai home-gombot találjuk, mely a korábbi modellekhez hasonlóan ismételten ujjlenyomat-olvasóval egészül ki. Sajnos ezen billentyű az előlapi Gorilla Glass 4-es üveglap síkjából a szükségesnél kissé jobban kiemelkedik, így sajnos zsebben hordva egy guggolás, vagy hajolás segítségével is aktiválhatjuk a mobil megjelenítőjét.

Hirdetés

A kijelző önállósulását azonban megakadályozhatjuk a biometrikus azonosítás segítségével, a kissé továbbfejlesztett ujjlenyomat-olvasó pedig kényelmes és gyors hozzáférést garantál a telefon funkcióihoz (és nem utolsó sorban védi készülékünket az illetéktelen használóktól).

Bajnok kamera

A telefon hátoldalát védő Gorilla Glass 4 üveg borításból finoman kiemelkedik a 16 megapixeles felbontású kameraszenzor, mely a hozzá kapcsolódó fotósszoftvernek köszönhetően kompakt fényképezőgépeket megszégyenítő felvételek készítésére képes. Az S6-nak a minőségi alkotások előállítása során még a gyenge fényviszonyok sem jelentenek akadályt. A hobbi-operatőrök repertoárját is nagyszerűen bővítheti ki a készülék, hisz segítségével a mozgóképek rögzítését 4K-s felbontásban is megvalósíthatjuk, emellett pedig akár 60 fps sebességű FullHD-s videókat is lőhetünk.

Valódi fenevad

Ha egy kicsit alaposabban betekintünk a mobil hardverpalettájának kínálatába láthatjuk, hogy az S6-ot egy 64 bites Exynos 7420 hajtja, melyet két 4 magos processzor keresztezéséből állított össze a Samsung. A telefon emellett kapott még 3 GB RAM-ot, valamint egy Mali-T760MP8-as GPU-t, melyek együttes munkájának eredményeként a különféle benchmark-teszteken erőlködés nélkül brillírozott a készülék.

 

Az S6 Edge-hez képest kissé csökkentett a gyártó a mobil akkukapacitásán, így a telefon működtetéséért egy 2550 mAh-s akkumulátor felel, mely normál használat mellett még az energiatakarékos hardverek ellenére is áramforrás után vágyakozik majd a nap végére. A telep töltésére nem csupán a hagyományos microUSB-s metódust használhatjuk, hisz az S6 támogatja a vezeték nélküli töltők kezelését is, így egy ilyen dokkolóra helyezve készülékünket már kezdetét is veszi az áramáramlás (bár érdemes lehet az egyszerű kábeles módszer mellett döntenünk, hisz a készülék mellé csomagolva találunk egy FastCharger-t, mely kevesebb, mint egy óra alatt képes maximálisan teletankolni a mobilt).

 

Vezeték nélküli adatkommunikáció terén a felsőkategóriában megszokott teljes szabadságot élvezhetjük, hisz minden elérhető eszköz az S6 tulajok rendelkezésére áll, a különféle Wi-Fi szabványok mellett, 4.1-es Bluetooth, és NFC is bővíti a repertoárt, sőt egy Cat.6-os LTE-modem is helyet kapott a telefonon. Sajnos a készülék belső memóriájának microSD-kártyás bővítésére nincs lehetőségünk, így alaposan gondoljuk át vásárlás előtt, hogy mekkora tárhelyre is lesz szükségünk, és mindenképp kalkuláljuk bele, hogy a kameraszenzor a legfinomabb beállítások mellett akár a 10 MB-ot is megközelítő méretű képeket készíthet.

Összegzés

A Samsungnál végre ténylegesen megalkották azt a modellt, mely a topkategóriában felmerülő igényeket maximálsan kielégíti. A készülék külseje ugyan nem hordoz magában olyan izgalmas újítást, mint testvére az S6 Edge, ám a telefon hajlított kijelző nélkül is az aktuális mobilpiac egyik legütősebb dizájnjával büszkélkedhet. Minőségi kialakításának és brutális hardveres felszereltségének köszönhetően a mobil legolcsóbb - 32 GB statikus tárterülettel szerelt - változata 230 ezer forint körüli nyitóáron került a boltok polcaira, mellyel a dél-koreai gyártó nem csak a minőségben (és verziószámban), hanem kezdőárban is sikeresen beérte legnagyobb riválisát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.