Hirdetés

Samsung Galaxy Tab S 8.4 teszt - Királyi felbontás



|

A Samsung táblagépes S szériájának "kompaktabb" modellje járt szerkesztőségünkben.

Hirdetés

A Samsung az egyik legtöbb tapasztalattal rendelkező gyártó a táblagépes piacon, hisz a cég már a 2010-es első szériás iPad megjelenését követő hónapokban piacra dobta saját eszközét.

Hirdetés

Azóta eltelt négy év és a dél-koreai tech-óriás repertoárja évről-évre több új készülékkel is bővült, melyek az eladási statisztikák szerint is egészen szépen teljesítettek. A cég idén úgy döntött, hogy több más gyártóhoz hasonlóan (Sony Z tabletek, LG G Tab) legsikeresebb mobilos szériáját is bevonja a táblagépes piac uralásáért folytatott harcba, így születtek meg a Samsung Galaxy Tab S modellek, melyeket 10,5-es és 8,4-es kijelzőjű kiszerelésben vásárolhatunk meg. A két kialakítás közül a "kompaktabb" járt szerkesztőségünkben.

Ismerős külalak

A dizájn a kapcsolódó okostelefonos sorozat névnek megfelelően a dél-koreai gyártó S5-ös készülékének formavilágát hordozza magában, azonban a mobilok esetében kissé unalmassá váló kialakítás egy néhány hüvelykkel nagyobb eszközön még mindig ütősen mutat. A kellően vékony és könnyű készüléket - ideális súlyeloszlásának köszönhetően - akár órákon keresztül szorongathatjuk anélkül, hogy kezünket komolyan megterhelné ez a művelet. Az eszköz hátulján találhatunk két misztikus "gombot" melyekhez látszólag semmi funkciót nem rendelt a gyártó, mint azt kisebb kutatást követően megtudtuk, ezek csupán a tablethez készített speciális cover-ek megfelelő rögzítésének érdekében kerültek a készülékre.

 

A táblagépbe szerelt megjelenítő talán a legszebb amit a tabletpiac eddig kitermelt, hisz a 8.4 hüvelykes képátlójú SuperAMOLED képernyő a fullHD felbontás határát túllépve már QHD részletességet kínál. A kijelző színvilága kellően élénk, a képernyő fényereje - automatikus szabályozással - szinte tökéletesen igazodik a környezethez, míg a manuálisan maximumra állított érték esetén már-már vakító fényességet kapunk.

Komoly hajtómű

Az eszköz belsejében a Samsung saját konstrukciójú nyolcmagos, big.LITTLE kialakítású Exynos chipje teljesít szolgálatot, melyet energiatakarékos megfontolásból egy 1,9GHz-ig skálázott négymagos Cortex A15-ös, valamint egy 1,3 GHz-en üzemelő szintén négymagos Cortex A7-es lapka keresztezéséből állított össze a gyártó.

 

A dél-koreai cég készülékeinél gyakran előfordul, hogy a rengeteg gyári alkalmazás, illetve a TouchWiz felület kombinációja barbár módon fogyasztani kezdi a memóriát, hogy ezt a folyamatot ne érezzük 3 GB RAM-ot szereltek a készítők a táblagépbe, mely a tesztünk során szinte akadásmentes és viszonylag folyamatos munkamenetet garantált (azért egy-két laggba belefutottunk, ezek főként a kijelző tájolásának megváltoztatását követően jöttek elő). A biometrikus azonosítást a Samsungnál még mindig egy fontos extrának tartják, így jelen táblagép esetén sem felejtették ki az ujjlenyomatelemző-szenzort a home gomb alól.

Apró hiányosságok

Egy 8 hüvelyknél nagyobb táblagép esetén a kamera már csupán egy bizonyos - igazán szűk - vásárlói réteg számára elsődleges szempont, ám ennek ellenére a felhasználók még ezen készülékeknél is elvárják, hogy a beépített szenzor azért minőségi felvételeket készítsen. Sajnos a Tab S-be szerelt fotóseszköz segítségével csupán ideális körülmények között készíthető igazán jó felvétel, az éjszakai képek minőségén még a LED-es villanó sem sokat segít. A tekintélyes kijelző-felbontás mellé elvárhatnánk, hogy a kamerás szenzor képes legyen 4K-s videók rögzítésére, azonban a táblagép repertoárjában csupán az 1080p-s felvétel lehetőségét találhatjuk meg.

 

Adatkommunikáció terén szinte minden a rendelkezésünkre áll ami naggyá teheti a készüléket, hisz a Wifi és a bluetooth mellett infra-portot is elrejtettek a készülékben a Samsung mérnökei, sőt mindezek mellett még SIM-nyílás is került a készülék oldalára, így a 3g és az LTE hálózatok is a rendelkezésünkre állnak. Sajnos a zsúfolt specifikációból érthetetlen módon kimaradt egy fontos komponens, NFC modult ugyanis nem találhatunk a hátlap alatt.

 

A táblagép áramellátásáért egy 4900 mAh-s akkumulátor felel, mely viszonylag jól teszi a dolgát, bár a hatalmas felbontású megjelenítő, valamint a SIM-kártyás hálózatkeresés keményen megdolgozza a beépített fogyasztásmérőt.

Összegzés

A Samsung Galaxy Tab S 8.4 130 ezer forint körüli áron kerül a boltok polcaira, mely tabletes viszonylatban kissé drágának tűnhet, ám a hardveres tulajdonságait figyelembe véve egy kifejezetten kellemes ár-érték arányú készülékhez juthat az, aki hajlandó ezt az összeget kicsengetni.

Videós tesztünk

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.