Hirdetés

Toyota: nem praktikusak az elektromos autók



|

A vállalat szerint a gyorstöltés sem segíthet rajtuk, az üzemanyagcellában van a jövő.

Hirdetés

Az elmúlt években az autók iránt érdeklődők árgus szemekkel figyelték a hibrid, elektromos és üzemanyagcellás járművek körüli fejleményeket. Ez teljesen érthető, hiszen egyrészt szimplán érdekes a téma, másrészt környezetbarátok, harmadrészt pedig végesek a Föld megszokott üzemanyagok előállításához szükséges erőforrásai. Így vagy úgy, de garantáltan az alternatív meghajtással működő járművek jelentik a jövőt.
 

Hirdetés


Első körben a hibrid járművekre terelődött a figyelem, majd az akkuk és motorok fejlődésével mostanra eljutottunk odáig, hogy piacra kerültek az első komolyan vehető, teljesen elektromos autók is. A Tesla Motors egyértelműen ebben látja a jövőt. Persze a kivétel erősíti a szabályt, a nemrég általunk is pedzegetett Toyota Mirai üzemanyagcellás, hidrogént használ hajtóanyagként.


Elon Musknak megvan a véleménye

A Tesla Motors mindig mindig markáns Elon Muskja a Toyota Miraira reagálva újból kifejtette, hogy szerinte mekkora butaság az egész hidrogénes koncepció. „Nagyon nehéz előállítani a hidrogént, majd tárolni és használni az autóban. A hidrogén egy energiatárolási mechanizmus, nem pedig energiaforrás” – nyilatkozta még februárban a detroiti Automotive News World Congress eseményen.
 


„Ha vízből nyered ki a hidrogént, azaz vizet bontasz alkotóelemeire, akkor az elektrolízis egy rendkívül energiapazarló folyamat lesz. Ha napkollektorból származó energiát használsz az autó közvetlen töltésére, az kétszer olyan hatékony, mintha megpróbálnál vizet bontani: kivenni a hidrogént, kitenni az oxigén szűrét, majd a hidrogént extrém magas nyomás alatt folyadék állapotúvá alakítani, végül a végeredményt betölteni az üzemanyagcellába. [..] Semmi értelme” – fejtegette Musk.


A Toyota másképp látja a helyzetet

A Reuters beszámolója alapján a Toyota az összes nehézség ellenére mindenképp az üzemanyagcellában látja a jövőt. Yoshikazu Tanaka, a Toyota Mirai egyik felelős mérnöke szerint az elektromos autók hosszú távú közlekedés során nem lesznek képesek kiváltani a megszokott autókat, még ha sikerül is jelentősen növelni az energiahatékonyságukat, továbbá gyorstöltéssel radikálisan lecsökkenteni a töltési idejüket.


„Ha az 500 kilométer hatótávolságú elektromos autódat 12 perc alatt feltölthetnéd, akkor valószínűleg 1000 háztartás ellátásához szükséges villamos áramot használnál fel közben. Ez teljesen szembemegy az elektromos hálózat stabilizálásának szükségével. A Toyota nem tagadja az elektromos járművek előnyeit, de szerintünk a legjobb éjszaka tölteni őket és rövidebb távon közlekedni velük” – mondta Tanaka a riportereknek.
 


Tanaka szerint az üzemanyagcellás autókat a hagyományosokhoz hasonlóan egyrészt pár perc alatt meg lehet tankolni a benzinkútnál, másrészt a hatótávolságuk is hasonló, így képesek teljesen kiváltani azokat. A hidrogént rengeteg mindenből ki lehet vonni, továbbá a tárolása is egyszerűbb a villamos áraménál.Tanaka megemlítette, hogy a Japánban lévő egyik töltőállomásuk naponta 70 darab Mirai megtankolására használható, az onnan beszerezhető üzemanyag szennyvízből lett kivonva. Nem tagadja, hogy vannak különféle megoldásra váró technikai problémák (mint például a gazdaságosság kérdése), de szerinte akkor is az üzemanyagcellában van a jövő.


Nektek az elektromos vagy üzemanyagcellás autók ötlete tetszik jobban?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.