Hirdetés

2020-ban jöhet az első robotolimpia



|

A japán miniszterelnök szerint Tokióban már nem csak emberek léphetnének pályára.

Hirdetés

Mióta csak léteznek robotok, az emberiség mindig is harcba akarta küldeni őket, hogy összemérjék erejüket, képességeiket. A japán miniszterelnök szerint a technológia megérett arra, hogy az egész világ előtt megmutassák, hol tart a technológiai fejlődés.

Hirdetés

Shinzo Abe miniszterelnök a hétvégén egy tokiói robotgyárba látogatott, ahol egy interjúban elmondta: " 2020-ban szeretném összegyűjteni a világ legjobb robotjait és megrendezni egy olimpiát, ahol összemérhetik technikai fejlettségüket." A 2020-as olimpiát egyébként is Tokió rendezi, de a robotos eseményt valószínűleg ettől függetlenül rendeznék meg.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy pontosan milyen versenyt tervez a miniszterelnök. Lehet egy BattleBots féle akadálypályás, vagy a DARPA Robotic Challenge-éhez hasonló verseny, esetleg egy teljesen új próbálkozás. Az ötletnek ugyan egyelőre semmi valóságalapja nincs, ha 2016-ban svájc megrendezi a robotikus végtagokkal rendelkezők olimpiáját (kiborgolimpia), akkor innen már csak egy aprócska ugrás, hogy az emberi tényezőt teljesen kihúzzuk az egyenletből.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.