Hirdetés

Az élet a Marson kezdődhetett



|

Újabb bizonyítékok támasztják alá azt az elméletet, hogy a földi élet talán nem is a Földön, hanem a Vörös Bolygón kezdődött.

Hirdetés

Bolygónkon az élet kialakulására több elmélet is létezik, melyek között van tudományos és van vallási alapokon nyugvó, de egy ideje már az is jelen van, hogy esetleg nem is itt alakult ki, hanem a Marson. A Vörös Bolygó egyébként is nagyon megmozgatja az emberiség fantáziáját, hiszen számos film és számítógépes játék helyszíne volt, így például az Emlékmásban láthattuk Scwarzenegger urat, amint kidülledő szemekkel fuldoklott a felszínen, vagy elég, ha csak az Egér a Marson című csodálatos, német-magyar koprodukciós rajzfilm elkeserítő alaptörténetére gondolunk.

Hirdetés

Ugyanakkor nem csak a fantáziákban bukkan elő a Mars, mivel vannak, akik szerint az élet is onnan származik és Steven Benner, a floridai Westheimer Institute for Science and Technology professzora is ezt támasztja alá a saját elméletével. Szerinte ugyanis néhány milliárd évvel ezelőtt a Mars frankóbb hely volt, mint a Föld, vagyis simán alkalmasabb volt arra, hogy az élet bölcsője legyen, ahonnan aztán az éppen csak beinduló élet elutazott a Földre. A gizmag cikkében szépen végig lehet követni az okfejtést is, miszerint a régészeti leletek alapján az itteni élet felbukkanását körülbelül 3,5 milliárd évvel ezelőttre teszik, de valójában arról kevés konkrétum áll rendelkezésre, hogy az első sejtek miként jöttek létre.

A tudósok elmélete szerint a Föld meglehetősen forró hely volt, de kezdett szépen kihűlni, miközben létrejöttek az első egyszerű szerves vegyületek (monomerek), majd később a bonyolultabb vegyületek (polimerek). A tengeri áramlatok összemosták ezeket és ebből lettek az első protosejtek, mint minimális komplexitású rendszerek. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra, hogy az első sejtek RNS felhasználásával replikálódtak DNS helyett és a stabilabb, de bonyolultabb DNS replikáció majd csak később következett be. Ezen alapul Benner professzor állítása is, aki szerint ha az RNS-hipotézis igaz, akkor az élet földi alakulását egyszerűen nem adják ki a tények. A tudósok szerint amikor az élet először feltűnt a bolygónkon, akkor még szinte minden víz alatt volt, és igen alacsony dioxigén szinttel lehetett számolni és Benner állítja, hogy ilyen körülmények között nem alakulhat ki RNS-alapú élet, mivel a két legfontosabb katalizátor - borát és molibdát - rendkívül ritka volt akkortájt.

Tehát mivel mindkettő igen szűkösen állt rendelkezésre a Földön, nehezen fejlődhetett volna ki belőle élet, ellenben a Mars bőségesen rendelkezett velük és az eddig összegyűjtött 120 marsi meteorit alátámasztja az elméletet. "A meteoritok vizsgálata azt mutatja, hogy volt bór a Marson és a molibdén oxidált formája is megtalálható, mindemellett a legutóbbi elemzések is alátámasztják, hogy az élet kialakulásához alkalmas feltételek álltak rendelkezésre a Vörös Bolygón". Az eddigi űrutazások pedig bemutatták, hogy a baktériumok képesek túlélni az utat, tehát egy meteor felszínén simán megérkezhettek a Földre. Habár mindez természetesen nem megdönthetetlen elmélet, azért mégis érdekes felvetés és még jobban bizonyíthatja azt, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.