Hirdetés

Élhető bolygók nyomára bukkantak egy haldokló csillag közelében



|

A vízzel teli aszteroidát egy tőlünk száz fényévnyire lévő naprendszerben találták meg. A Föld is ilyen „legókockákból” épült fel.

Hirdetés

Különleges aszteroidára bukkantak a csillagászok egy, a Földtől száz fényévnyire lévő fehér törpe közelében. A kisbolygón nagy mennyiségű víz található: a kutatók szerint hasonló építőelemek kellenek az élhető planéták kialakulásához.

A Cambridge-i Egyetem tudósai szerint a GD 61 nevű haldokló nap mellett talált aszteroida nagyon hasonlít ahhoz, amely egykor a formálódó félben lévő Földre is elhozhatta az élhető vizet. Ez az első eset, hogy a csillagászoknak saját naprendszerünkön kívül sikerült azonosítaniuk egy ilyen égitestet – felfedezésük azt sugallja, hogy egykor élhető bolygók lehettek a távoli naprendszerben.

Hirdetés

A kutatók a Science-ben tették közzé kutatásuk eredményeit. „Az aszteroidák a bolygókat felépítő legókockák” – mondta a The Verge-nek nyilatkozva Jay Farihi, a tanulmány vezető szerkesztője. A tudós hangsúlyozta: egy bolygó létrejöttéhez több ezer ilyen építőkockára van szükség, de gyakran előfordul, hogy egyes elemek kimaradnak. „Nem minden darab kerül felhasználásra” – jellemezte a folyamatot.

Farihi csapata bizonyítékot talált arra, hogy az élhető bolygók kialakulásához szükséges darabkák a mai napig ott keringenek a GD 61 rendszerében. Sajnos, csekély az esélye annak, hogy a közeli bolygók bármelyikén továbbra is fennállnak az élet fennmaradásához szükséges feltételek, hiszen központi csillaguk életciklusa végéhez közeledik: hamarosan végleg kiég.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.