Azt már láttuk, hogy a Mars One küldetés, mely a Mars kolonizációját szolgálná, miközben itt a Földön valóságshow keretei között lehetne nézni az ottaniak ügyetlenkedéseit, igen népszerű, hiszen százezren jelentkeztek rá, holott onnan sincs visszatérés. A gizmag most egy újabb projektről írt, ahol egyértelműen feláldoznák a legénységet, akik a Jupiter holdján, az Európán keresnék az élet jeleit, míg a sugárzás, valamint a csontok és az izmok degradációja meg nem ölné őket.
A Project Europa névre hallgató program vezetője Kristian von Bengston, aki a Copenhagen Suborbitals alapítója. A csapatban hasonló gondolkodású tudósok, építészek, tervezők, egykori NASA szakemberek vannak, de Pierre-Yves Cousteau is segíti a munkát. Jelenleg még ott tartanak, hogy annak lehetőségét vizsgálják, lehetséges-e egyáltalán legénységet küldeni az Európára akik az élet nyomait kutathatják? Még csak az ötletelés fázisában vannak és több évtizedre van szükség ahhoz, hogy valósággá válhasson a dolog, de abban biztosak, hogy nem robotizált küldetést szeretnének, hanem embert küldeni a messzibe.
Ez egyben azt is jelenti, hogy aki oda megy, az többet nem tér vissza a Földre, ráadásul elég kellemetlen körülmények között távozik majd az élők sorából, bár nyugtathatja az a tény, hogy a tudományért áldozza fel magát. Jelenleg az Objective Europa célja, hogy egyrészt az etikai oldalát vizsgálja a dolgoknak, másrészt az egyes fázis részeként megépítsék a prototípust és elkezdjék az emberekkel kapcsolatos teszteket, mielőtt áttérnének a küldetés részletes kidolgozására. Ehhez a jelenlegi számításaik szerint legalább 50 évre van szükség, tehát sanszos, hogy a jelenlegi csapat jelentős része már nem fog élni, mire eljutnak odáig.
A projekt elsődleges célja tehát, hogy a Naprendszer azon pontján kutassa az élet nyomait, ahol eddig nem tettük, de mindezek mellett olyan kérdésekre is keresi a választ, hogy egyedül vagyunk-e a Naprendszerben, mi az értéke az önfeláldozásnak, hogyan örökíthetjük át a korábbi évszázadok úttörő szellemét? Elsőre az Európa hibás választásnak tűnhet, mivel a Jupiter negyedik legnagyobb holdján a felület hőmérséklete -170 °C és a felszín egy végtelen kiterjedésű jégmező. Ugyanakkor amikor a hetvenes években a NASA szondája arra járt, furcsa dolgokat tapasztalt, így például azt, hogy a Naprendszerben az egyik legsimább felszínű égitest, melyet keresztül-kasul vonalak hálóznak be és alig látható rajta becsapódási kráter.
Ráadásul sokkal több fényt ver vissza, mint a legtöbb hold és ezekből arra következtetnek, hogy tektonikailag aktív, életkora pedig mindössze 20-180 millió évre tehető. Az elmélet alapján tehát ha vannak a jég alatt vulkanikus nyílások, ahogy a Földön az óceánokban, akkor a hőmérséklet és a tápanyagok olyan mértékben állhatnak rendelkezésre, ami a mikrobáknak már elégséges lehet. Vannak természetesen ellenérvek is, mégpedig az, hogy a víz túlzottan sós, a jég a kéregig ér, illetve az óceán akár 100 kilométernyi mélységet is elérhet és a Földön ez 9580 atmoszféra nyomást jelent.
Ha mindezektől eltekintünk, akkor problémát okozhat a hatszáz napos utazás, valamint a sugárzás, ami lényegesen erősebb a földinél, mivel az Európa aprócska mágneses mezeje nem jelent ellene védelmet. Az 5400 mSV napi adag halálos, de ezek mellett ott van az, hogy a gravitáció hasonló, mint a saját Holdunkon, így számítani lehet a csontok és az izmok degradációjára, ami idővel hatalmas problémát okozna. Egyszóval erre is csak az jelentkezzen majd, akinek minden mindegy.
