Hirdetés

Öt év múlva ember lesz a Marson?



|

Az első űrturista, a 2001-ben az űrben járt Dennis Tito szerezné megszerezné az elsőséget ezen a pályán is.

Hirdetés

A férfi Inspiration Mars Foundation néven nonprofit céget alapított, amelynek célja tudás és tapasztalat gyűjtése az űrkutatás következő aranykorához. Tito 2018 januárjában szeretne elindulni a vörös bolygó felé, de egyelőre azt még nem tudjuk, hogyan fogja végig bírni az oda-visza majdnem másfél évnyi, egészen pontosan 501 napon át tartó utat.

Jövő szerdán egy sajtókonferencián derül majd ki több információ a misszióról, ahol több neves szakértővel együtt beszél majd a tervről. Az utazás közben tapasztalt, a műszerekre is veszélyes sugárzásról és az életfenntartó rendszerekről biztosan sok szó esik majd, ezek ma még elég nehezen megoldható pontjai egy ilyen útnak.

Tito volt egyébként az első űrturista, hatvan évesen, 2001-ben mai árfolyam szerint 4,4 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett azért, hogy a Szojuz ™-32 tagja lehessen majdnem nyolc napon át. Kérdéses, hogy 2018-ban, hetvenhét képes lesz-e arra, hogy az űrbe induljon, és elsőként lássa a marsi napfelkeltét. Ezzel egyébként több, mint egy hónappal megjavítaná a jelenleg John Glenn által tartott rekordot (77 év 3 hónap), így ő lehetne a legidősebb ember az űrben.

Egy másik projekt is folyik hasonló céllal: a Mars One tíz éven belül, 2023-ig egy állandó bázist szeretne létrehozni a Marson.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.