Hirdetés

Ujjlenyomat oldja fel a jövő okospisztolyát



|

A technológiát egy amerikai gimnazista dolgozta ki, akinek elege lett az erőszakból.

Hirdetés

Colorado államban rengeteg erőszakos bűncselekmény és lövöldözés történt az elmúlt években, így nem csoda, hogy a helyiek minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a jövőben elkerüljék az ilyen eseteket. A megoldást egy 17 éves gimnazista, Kai Kloepfer találmánya jelentheti, amely teljesen megváltoztathatja a következő évek fegyverviselését.

Hirdetés

A biometrikus azonosítóval ellátott fegyver prototípusával 50 000 dollárt (~12 millió forint) nyert a Smart Tech Alapítvány lőfegyverekkel foglalkozó versenyén. A fegyver minden használó számára létrehoz egy külön ID-t, amelyhez hozzárendeli az adott ember ujjlenyomatát. A fegyver csak a megfelelő ujjlenyomattal oldható fel és elsütni is csak azok tudják, akiknek előre letárolták az adatait. Mivel a felhasználói adatokat kizárólag a fegyverben tárolnák és nem töltenék fel sehová, a biztonsági rendszert elég nehéz lenne feltörni.

A fiatal feltaláló évek óta foglalkozik különböző robotokkal és találmányokkal, az okospisztoly ötlete két évvel ezelőtt született meg. A szülei természetesen mindenben támogatták, így folyamatosan fejleszthette a technológiát, így apró lépésekkel haladt előre. A megnyert 50 000 dollár egy részét már el is költötték egy 3D nyomtatóra, amely megkönnyíti majd az új alkatrészek előállítását. A technológiát éles fegyverrel még nem próbálták ki, egyelőre csak műanyag modellekkel dolgoznak. Ha beválik a technológia, valószínűleg a katonaság is felhasználja majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.