Újra lesz Szoftverbörze!

Újra megrendezik a nagy hagyományokkal rendelkező Szoftverbörzét – ezúttal virtuális formában. A kiállítás díjmentesen várja az informatikai megoldások iránt érdeklődőket, akiknek a rendezvény hátterét adó technológiának köszönhetően lehetőségük lesz közvetlenül beszélgetniük a kiállítókkal.

Kategóriák: Kereskedelem

Szerző: PC World 2010. január 28.

Március 17-19. között feltámad a Szoftverbörze, az egyik legnagyobb múltra visszatekintő magyar informatikai kiállítás. A rendezvény gazdag hagyományokkal rendelkezik, hiszen a ’90-es évektől 2009-ig minden évben megrendezték. Az utóbbi években azonban a kiállítás csak egy-egy speciális területre tudott koncentrálni.

A Szoftverbörzét idén megszervező MetaNet Virtuális Megoldások Kft. vezetői szerint most különösen nagy igény van egy olyan általános kiállításra, amelyen az informatika és infokommunikáció képviselői megmutathatják magukat, és találkozhatnak a felhasználóikkal.  „Számos magyar informatikai vállalat ért el az elmúlt években világszinten elismert eredményeket. Sokan a gazdasági recesszió ellenére is új termékeket fejlesztenek, amelyeket szeretnénk bemutatni a nagyközönségnek. Emellett már szinte minden jelentős nemzetközi gyártó képviselteti magát országunkban, itt az ideje, hogy kapcsolatba lépjenek ügyfeleikkel, növeljék ismertségüket a magyar piacon” – mondja Angyal Gábor kiállítási igazgató.

20100128-szoftverborze-01.jpg


Kiállítás zöld és költséghatékony módon

A Szoftverbörze feltámasztásának egyik fő szempontja a költséghatékonyság volt, hiszen a hagyományos informatikai kiállítások megszűnésében jelentős szerepet játszottak a magas kiállítói díjak.  Az interneten megrendezett kiállítás segítségével azonban megspórolható többek között a helyszín bérleti díja, a nyomtatott szóróanyagok előállításának vagy az utazásnak a költségei, de a környezetszennyezés is minimálisra csökkenthető.

„Az általunk kínált speciális keretrendszer a kiállítási pavilonok és standok bemutatása mellett valódi interakcióra ad lehetőséget: a látogatók nyilvános beszélgetés, előadás vagy videókonferencia formájában kommunikálhatnak a kiállítókkal a virtuális standokon, és mindez történhet akár egy zárt tárgyalóban is” – mutatja be Laczkó János, a MetaNet ügyvezetője az 1. Magyar Virtuális Szoftverbörze és Kiállítás hátterét.

A Szoftverbörze látogatásához idén így nem lesz szükség másra, mint egy számítógépre és egy működő internetkapcsolatra. Aki kíváncsi a kiállítók akciós ajánlataira, vagy beszélgetni szeretne a szoftver- és hardvergyártók képviselőivel, annak nem kell mást tennie, mint egyszerűen felkeresni a honlapot, és belépni a virtuális pavilonba.


A Szoftverbörze szervezői minden kedden és csütörtökön virtuális standbemutatóra várják az érdeklődőket.
A bemutatóra itt lehet jelentkezni!

Kereskedelem

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

Legfrissebb hozzászólások

Call of Duty-ház rakétavetővel a...
"Egy hasonlót nemrégiben láttam, ugyan így kilógott a golyószóró elől, ám azon..."

2012-02-03 14:21:16

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Sajnos egyelőre nem, mivel zárolva vannak az adatok, jelenleg az amerikai..."

2012-02-02 11:11:24

Megaupload: két hétig még megmaradnak...
"Akkor most akinek legális tartalma volt fent, akkor az még azt megmentheti?..."

2012-02-01 18:20:31

Linux-suli: Oszd meg és uralkodj!
"\Sassas\Köszi a birálatot,igaz ezen országban nincs szegénység??Valoban..."

2012-02-01 10:13:39

Késnek a Firefox 12 újdonságai
"Tegnap jött ki a Firefox 10, igen jóra sikerült verzió. Első blikkre azt..."

2012-02-01 07:38:13