Hirdetés

USB 2.0, tények és remények



|

Hirdetés

Amerikai testvérlapunk tesztlaborjába megérkeztek az erre felkészült perifériák is, így közre tudjuk adni első ilyen irányú mérési eredményeinket. Jó hír, hogy USB 2.0-ás csatoló kártyák is elérhetők, tehát a régebbi alaplapok tulajdonosai is kihasználhatják az új kapu által nyújtotta előnyöket.

A vizsgálódáshoz Windows XP operációs rendszert használtak, a teszt legfürgébb alanya pedig a Matrox Personal Storage 3000LE 40GB-os, 5400 fordulatszámú egyede volt. Persze szerepeltek scannerek, és külső CD-RW egységek is, a teljesebb kép kedvéért. Több USB kártya is vizsgálat alá került, de szerencsére ezek teljesítménye gyakorlatilag megegyezett. Jó hír, hogy egyik kártyával sem volt baj, rossz hír, hogy néhány gyártó kizárólag saját kártyával működtetteti egységeit, ami megkérdőjelezi a kompatibilitást.

Nézzük, mit is tapasztaltak tesztereink!

Ahogy várni is lehetett, a Maxtor merevlemez produkálta a legnagyobb gyorsulást. Méréseink szerint 12.5-szer gyorsabban vándoroltak a csatlakozón át adataink, mint USB 1.1 esetén. Ez ugye messze elmarad a 40-szeres gyorsulástól, de végre már elviselhető sebességet jelent. Ezzel együtt persze egy ATA-100-as hagyományos merevlemez érezhetően gyorsabb. A merevlemez paraméterei szerint 46 MB-os másodpercenkénti adatátvitelre képes, tehát alatta marad az USB 2.0 specifikációinak, de méréseink ennek az elméleti 46-nak csak mintegy 4-edét, 11-12 MB/sec-et tudtak kimutatni?

Hol marad a többi gyorsulás? Kérdésünkre a USB Implementers Forum azt a választ adta, hogy a sávszélesség 10-15 százalékát az USB-s eszköz és a kártya kommunikációja foglalja el, de a maradék gyorsulás elmaradásáért minden bizonnyal a még nem tökéletes meghajtó programok és az USB kártyák lapkáit gyártó cégek kiforratlan chipjei okolhatók. Véleményük szerint a helyzet javulni fog, és hamarosan gyorsulni fognak az USB 2.0-ás kártyák és eszközök. Minden bizonnyal van némi igazság állításaikban, de én a magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy a korábban ígért 40-szeres gyorsulás valóban kisajtolható lesz ebből az architektúrából. Adja az ég, hogy ne legyen igazam!

Ebben az esetben viszont az tanácsolható, hogy várjunk ki egy kicsit, legalábbis addig, míg új generációs USB 2.0-ás (vagy 2.1-es?) kártyák jelennek meg a piacon, és csak akkor ruházzunk be ilyen eszközökbe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.