Hirdetés

Vivaldi: böngésző hardcore arcoknak



|

A fejlesztők egy része az Opera régi csapatából verbuválódott.

Hirdetés

Újabban kevés izgalmas történésről tudtunk beszámolni a böngészők tekintetében, az elmúlt hónapok legemlékezetesebb újdonságát egyértelműen a Project Spartan jelenti. Az Internet Explorer utódja az elkövetkező hónapokban válik majd tesztelhetővé a Windows 10-ben, elődjénél gyorsabb, funkciódúsabb és szabványtartóbb megoldásra számíthatunk. Bővíthető lesz kiegészítőkkel, továbbá a felülete is felhasználóbarátabbnak tűnik az Internet Explorer 11-ben lévőnél. A nagy semmiből a héten most felbukkant a Vivaldi nevű böngésző első szabadon tesztelhető publikus előzetese, ráadásul Windows mellett rögtön Linux és Mac OS X rendszerekre is elérhető az alkalmazás.

Hirdetés


A szürke szamár és az elfújt köd

A Vivaldi böngésző mögött álló csapat régi motorosokból áll, a Vivaldi Technologies munkatársainak egy része a „reboot” előtti Operán dolgozott, a böngésző fejlesztésének újraindításakor hagyták el az Opera Software-t. Jon von Tetzchner, a Vivaldi ügyvezető igazgatója és társalapítója – a férfi egyébként az Opera egyik társalapítója is egyben – szerint a „hardcore” felhasználók jobbat érdemelnek a jelenlegi böngészőknél, ugyanis azok túlságosan univerzálisak szeretnének lenni, minden felhasználói igénynek meg kívánnak felelni. „Ott folytatjuk, ahol a régi Opera böngésző abbahagyta: egy gyors és erőteljes eszközt építünk, amely a felhasználót helyezi előtérbe” - nyilatkozta Tetzchner.


Miben más a Vivaldi?

A Vivaldi és egyéb böngészők közti egyik sarkalatos különbség, hogy a fejlesztők reményei szerint a Vivaldi már alapvetően tartalmazni fogja az összes netezéshez szükséges beépülőt, így a Chrome-tól vagy Firefoxtól eltérően nem lesz muszáj kiegészítőkkel bővíteni. [Frissítés: a cikk első változata hibásan azt állította, hogy a böngésző nem lesz kiegészítőkkel bővíthető.]

A Vivaldiban csoportokba rendezhetjük a megnyitott füleket


Az „új” Operához hasonlóan WebKit motort használó Vivaldi jelenleg tesztelhető előzetese még félkész, de egyértelmű, hogy a fejlesztők komolyan veszik a geekeknek szánt all-in-one böngésző koncepciót. Az egyik legérdekesebb egyedi funkcionalitást a megnyitott fülek csoportokba rendezése jelenti (stacked tabs): ennek használatával egyetlen fülnyi helyre számos megnyitott lap besűríthető. A lapok közti váltáshoz a csoportra kell mutatni az egérkurzorral, mire előbukkan a fülek listája.


Az oldalsó menüt megnyitva szintén operás életérzés foghatja el a felhasználót: könyvjelzőkezelő, levelező, névjegyek, letöltések, jegyzetek találhatóak az oldalsávban. A beépített levelezőkliens még nem érhető el, a könyvjelzők és jelszavak szinkronizációjához hasonlóan ez valamikor az elkövetkező hónapokban fog bekerülni a Vivaldi előzetesébe. A jegyzetelő érdekessége, hogy képernyőképeket is tud készíteni a weblapokról, nem csak szöveges megjegyzéseket gépelhetünk be. A böngésző kezdőlapja egy gyorstárcsázó, saját gyorstárcsázó „mappákat” is készíthetünk a felületen.


Tesztrendszerünkön egyelőre nem voltunk eldőlve a Vivaldi sebességétől, azonban egy alfa állapotú szoftverről van szó, az első stabil és funkciókész változata csak hónapok múlva fog elkészülni, addig még sok víz lefolyik a Dunán.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.