Windowsba költözhetnek az Android alkalmazások

A BlueStacks elérhetővé tette virtualizációs eszközét, amellyel az Android alkalmazások is elindíthatók Windows alatt.

Kategóriák:

Szerző: Molnár József 2011. október 11.

Eddig csupán a fejlesztőknek szánt emulátorokkal lehetett működésre bírni az Android alkalmazásokat Windows rendszerek alatt, ám egy amerikai startup cég úgy gondolta, hogy e lehetőséget a végfelhasználók számára is elérhetővé teszi, egy egyszerűen telepíthető és kezelhető segédprogramon keresztül. A BlueStacks App Player megoldásuk első publikus alfa tesztverzióját a mai napon elérhetővé tették, így immár bárki kipróbálhatja azt.

 

 



A megoldás előnye, hogy virtualizált rétegként képes a Windows eszközeit és illesztőprogramjait is használni, így akár nyomtathatunk is az androidos programokból. Hogy mindez mire jó? A fejlesztő oldalán található információk alapján hamarosan elérhető lesz a Windows 7-tel felszerelt ViewSonic ViewPad 10 Pro táblagépük, amelyet a megoldásukkal is felszerelnek, így a felhasználóknak nem kell választaniuk a két rendszer közül. Megkapják mindkettőt.

 

 



Ez első nyilvános változat beépítetten 10 androidos alkalmazást tartalmaz, amely összesen 26 különböző programot képes maximum kezelni. A bővítés egyrészt megvalósítható egy Facebook csatlakozóval a BlueStacks csatornáján keresztül, ahol a Windows böngészőjén keresztül kiválaszhatjuk a telepítendő alkalmazások, ezen felül a szolgáltatás egy cloud connect megoldással is rendelkezik, amellyel a felhasználók a telefonjukon keresztül is átküldhetnek programot a Windowsos lejátszónak. A program a fejlesztője ígérete szerint a későbbiekben is ingyenes lesz, míg a fizetős változata nem csak 26, hanem végtelen számú androidos alkalmazást is tud majd kezelni.

 

 



Tapasztalatunk alapján a virtualizációs megoldás erős gépet kíván, így egy egyszerűbb konfiguráción ne várjunk tőle zökkenőmentes működést. Plusz néhány szoftver nehezen működik egér mellett, így inkább érintőképernyő mellett érdemes velük foglalkozni. Fontos emellett, hogy a megoldás minialkalmazásként jelenik meg Windows alatt, ezért használatához mindenképpen engedélyezzük utóbbiakat, ha korábban letiltottuk a rendszer eme szolgáltatását a nagyobb teljesítmény érdekében.

 

android

android videó

BlueStacks galéria

Kommentek A hozzászóláshoz jelentkezzen be!

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

emberem - 3D 2011-10-13 07:44:09

Azért ez is jó hír!

Válasz

Carbuncle 2011-10-12 13:36:12

Majd jön megint a Microsoft, hogy pereskedjen egy jót, hogy miért megy épp ez is Windors alól, fogadjunk. De alapjáraton biztos lehet ennek is valami haszna, még ha nem is nagyon lűátom át, hogy mi az.

Válasz

biralo 2011-10-12 09:35:05

Nos ki-mit-mire használ,ésszerüen,tudomásul véve a kompromissziumokat.Igaz a Gamerek mást várnak,ök csak játszani akarnak,másra nem futja,juzerek csak azt használják,mi fontos ésszereü.

Válasz

PI3c3 - CGTrend 2011-10-12 00:06:14

Játékoknak nem rossz dolog... Másnak... Másnak kevésbé... :P

Válasz

CaptainCsaba 2011-10-11 16:44:25

Nekem csak az a bajom az Appokkal hogy én unaloműzőnek használom őket. ülök a rendelőbe előkapom a telefont és Angry Birds-ezek. Gépen kb minden megtalálható amihez telefonon egy Appot kell leszednem. Minden estre egy jó ötlet és lehet később még hasznos is lesz.

Válasz

mateos - Life Garden 2011-10-11 16:39:03

Ez hasznos, találkoztam egy aranyos kis android játékkal és sehogy sem tudtam működésre birni PC alatt akármilyen emulátort szedtem le.

Válasz