Jönnek a Lego-szerű mini PC-k



|

Adott egy alapgép, ami nem rossz, de hiányos. Ehhez aztán kedvünk szerint vásárolhatunk kiegészítőket, HDD-t, VGA-t stb. a telepítés pedig mindössze annyi, hogy az egyiket a másik tetejére rakjuk. !UPDATE!

Az már régen bebizonyosodott, hogy a miniatűr PC-knek van létjogosultságuk. A kb. 10×10 cm-es, 3-5 cm magas gépházakba szépen bele lehet zsúfolni egy alapfeladatokhoz elegendően erős konfigurációt, amely természetesen mobil alapokra építkezik. A mobil világból való a központi egység, a tároló általában nem is 2,5 colos, csupán M.2 SSD, az egyetlen, kiegészítőket fogadó foglalatba, a mini PCIe-be pedig egy Wi-Fi kártya kerül. A koncepció jó és működik, de az Acer továbbgondolta mindezt, hogy ne csorbuljon az asztali PC-k egyik nagy erénye, a bővíthetőség sem.


Revo-kockák

A Revo egy apró, fekete kocka, amelyben alapértelmezetten egy kétmagos, belépőszintű Intel processzor dolgozik. Ebbe tudunk további memóriát pakolni, a Windows/Linux/SteamOS pedig akár 2 TB-os HDD-ről indul. Eddig nem sokban különbözik a többi kisgéptől a Revo, vagyis talán abban igen, hogy nem feltétlenül kell beérnünk gyenge központi egységgel, ennél sokkal erősebb Intel Core i3 processzort is választhatunk.


Az igazi varázslat a fedlap leemelése után következik. Ez egy mágneses lap, amely alatt egy titokzatos, egyedi csatlakozó lapul, valamint a lap alatt, körben furcsa kerete is van a Revo-nak. A trükk egészen egyszerű: mindössze meg kell határoznunk, hogy számunkra a minigépünk mely szolgáltatása szűkös, majd ennek megfelelően kiválasztani a kiegészítő kockát. Ez lehet tárhely, vagyis nagykapacitású, 1 TB-os merevlemez, de lehet különleges hangkártya vagy akár egy diszkrét videokártya is, ha éppen játék PC-vé szeretnénk felfejleszteni miniatűr Revo PC-nket.


A mai PC-k fejlesztése már nem különösebben nehéz, pár perces feladat csupán, de olyan egyszerű, mint a Revo esetében, még soha nem volt. A kiegészítő építőkockát mindössze rá kell helyeznünk az alapkocka tetejére, ahol mágnesekkel rögzül az új egység, és máris kiegészül gépünk a választott komponenssel.


És hogy milyen kockák közül választhatunk? A videokártya mindenképpen nagyon érdekes kiegészítő, de sokaknak inkább a kiegészítő HDD lesz a kedvence, amelynek a nagy tárkapacitását nem csupán az egyedi csatlakozón keresztül, hanem hagyományos USB 3.0-n is elérhetjük, így a kiegészítés hordozható adattároló is egyben. Egy hangmodul is választható, amely jó minőségű, sztereó hangot ad, továbbá két digitális mikrofont is kapott, így például szuperül alkalmas arra, hogy a Cortana-val beszélgessünk.



UPDATE! A hangmodul nem tűnt túl erősnek első hallásra, ezért meg is kerestük egy nem hivatalos, de igen jól értesült forrásunkat, aki elmondta nekünk, hogy a mérnökök nem csupán a hangra koncentrálnak itt. A hangmodulba ugyanis egy LED projektor is kerül, amely ha nem is váltja ki 4K-s házimozinkat a nappaliban, azért hasznos és mindenképpen érdekes kiegészítés lesz. Az ígéretek szerint a jövő év első felében már tesztelhetjük a tornyot.




Revotornyunk tetejére pedig mindenképpen a mobil Powerbankot ajánljuk, amely amellett, hogy hordozható tápegység, amely tölti mobileszközeinket, a gép tetejére dobva zsinórnélküli töltést is kínál, így Qi-töltős mobilunk a minigép tetejére helyezve töltődik is egyben. A végére még egy apróság, ami sokaknak nagyon fontos kritérium: a géphez távirányító is jár.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.